~Catrine~
Sok mindent lehet mondani Kevinre, de azt hogy ne lenne odaadó házigazda még sértésnek is vehetné. Hisz itt szinte minden meg van engedve. Ha jól láttam a medencében ruhástól vannak.
Épp két nagyon beindult személy sietett volna be a szobájába, de megállítottam őket.
Azért ezt az egy helyet hagyják már békén, mert senki nem szereti, ha a saját személyes dolgaiban kutakodnak.
- Halihó! - köszönt valaki hátulról, de még mielőtt megfordulhattam volna megragadott és hátulról ölelt át. Hirtelen ijedtségem alább hagyott mikor rám tört a felismerés hogy ez nem más, mint Kevin.
- Szia. - köszöntem vissza és húzódtam volna el tőle hogy szembe kerüljek vele.
De akkor egy morgás szerű hangot hallatott így maradásra bírva engem. Gondolom már van benne egy kis alkohol is..
- Itt van Jade is! - a hír hallatán hogy itt a barátnőm, ha lánccal kötött volna magához akkor is kiszabadultam volna. Hisz egész nap nem is láttam, de még egy üzit sem küldött.
- Hol? - kérdeztem izgatottan. Kicsit zavaros fejjel rám nézett és elmosolygott. - Mi van? - kérdeztem résnyire szűkítve szemeimet.
- Semmi, semmi.. nagyon csinos vagy ma. - jelentette ki. Én meg nem értettem, hogy miért hozott zavarba ezzel.
- Kösz. - mondtam szégyenlősen.
- Nem jössz táncolni?.. - mondta - Közben majd megkeressük Jade- ékat is. - mondta és válaszomat meg sem várva húzott az ütemre mozgó tömeg közepe felé.
Kevin elkezdett mozogni és engem is magával ringatott. Jól táncol. Mármint van érzéke hozzá.
Imádom a zenét nem is véletlen jelentkeztem következő évben a tánc szakra is.
Miközben ritmusosan járt a lábunk. Arra jött egy lány kezében egy tálca színes alkohol féleséggel. Levettem az egyiket és lehúztam. Kevinre nézve láttam arcán tükröződni a meg lepődöttséget.
- Nyugi ennyi volt és kész. - nevettem fel, mire ő is óvatosan elmosolyodott.
- Igyál csak, mert úgy is itt leszek melletted és nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj. - mondta. Szavai hallatán nyugodság töltötte be testem és lelkem egyaránt.
Legszívesebben megöleltem volna. Csak, hogy nem tudom mit reagálna rá és nem értené-e félre.
- Ott van. - mutatott hátam mögé. Elsőre nem értettem s félve fordultam meg, de mikor megláttam Jade- et, mint egy kisgyerek úgy ugrottam barátnőm nyakába. Amit szívesen fogadott is.
- Szia.. - kezdtem, de ekkor megláttam a mellette álló szőkés hajú srácot és helyesbítettem - Sziasztok.. - mondtam és sejtelmesen rávigyorogtam Jade- re.
- Oh.. Cat ő itt Justin-Justin ő itt Cat.. - mutogatott a srác és köztem oda-vissza. Ekkor oda ért mellém Kevin.
Jade amint meglátta nyakába ugorva 'üdvözölte'. Ahogy észrevettem ez Justinnak nagyon nem tetszett.
Most mi van? Jade bepasizott? Ez mind szép és jó, de ki ez a Justin és hol találkoztak. Tettem fel leginkább magamnak a kérdéseket. Lesz miről beszélnünk Jaddel...
- Jade, beszélhetnénk egy kicsit? - húztam félre és oda súgtam azaz szinte kiabáltam a zene miatt a kérdésem mire a válasza nem volt teljesen egyértelmű.
- Nem.. mi.. nem vagyunk együtt.. csak.. - dadogott össze-vissza. Ami azt jelentette hogy tetszik neki a pasi.
- Értem.. én nagyon is értem. - kacsintottam rá. Majd vissza mentem Kevin-ékhez. Ahol szinte tapintható volt a feszültség. Mind a ketten olyan sejtelmesen néztek egymásra.
Jade is vissza ért és elhívta táncolni Justint.
- Cat, .. - szólt oda nekem Kevin. Imádom mikor így hív.
- Igen? - kérdeztem vissza. Majd oda csúsztam mellé.
- Mit szólnál ahhoz, ha inkább egy csendesebb helyre mennénk? - kérdezte. De válaszomat meg sem várva már húzott is maga után.
Másik percben már a szobájában találtam magam.
Leültem az ágyra és csak néztem Kevint.
Mikor ő is letelepedett mellém komolyan nézett.
Nem értettem miért. Így magyarázatot követelően néztem rá.
- El kell neked mondanom valamit.. - kezdte és én halálra rémült arccal vártam a folytatást..
~Jade~
Catrine most biztosan azt hiszi, hogy Justin meg én együtt vagyunk. Beismerem hogy nem bánnám az ötletet, de nincs így. És ezt el is fogom mondani neki, de mire vissza értünk. Ők már eltűntek. Így Justin felé vezettem tekintetem aki nagyon agyalt valamin.
- Justin.. - szóltam oda neki.
- Hmm? - emelte fel a fejét.
- Valami baj van? - kérdeztem és tekintetében valamilyen érzelmet próbáltam felfedezni.
- Nem nincs.. csak.. - majd mögém nézett és vissza pillantott rám. - Ismered őket? - kérdezte és elnézve mellettem rámutatott két fekete dzsekis férfira.
- Nem. - adtam az egyenes választ. -Miért a 'barátaid' ? - kérdeztem vonakodva.
Justin undorodó fejet vágott ezzel jelezve hogy nem azok.
De akkor kik ők? Lehet Kevin barátai?
Még egyszer vissza pillantottam hátha eszembe jut láttam-e őket valahol.
Amint megfordultam egy nagydarab férfi állt kb. két lépésre tőlem és ez a távolság csak csökkent.
Ekkor Justin elkapott hátulról és rohanni kezdett.
Hirtelen ötlettől vezérelve követtem.
Csak rohantunk, hogy merre? Azt nem tudom és szerintem Justin sem volt teljesen biztos az úti célban.
Átrohantunk az egymáshoz dörgölőző tömegen. Teljesen ki az utcára.
Hátra fordultam és láttam amint már nem csak kettő hanem legalább négyre nőtt a száma a dzsekis üldözőinknek.
Majd befordultunk oda ahol Justin parkolt az aranyszínű autójával.
Szegény ki akarta nekem nyitni, de megköszönés helyett ráordítottam, hogy most mi a francért rohanunk.
Csak egy 'útközben elmondom' mondattal szúrta ki a szemem és beült a vezető ülésre.
Már vagy tíz perce kocsikázunk és még annyira nem volt hajlandó, hogy rám nézzen.
Ekkor megcáfolta az előző kijelentésem.
- Gondoltam. - mondta olyan lazán, hogy szívem kihagyott egy ütemet. Ekkor ránéztem válaszért esdekelő tekintettel. Ő bekanyarodott az egyik utcába. Olyan 'déjavű' érzésem lett, mert mikor reggel vitt haza ugyan így mértem fel vezetését. Gondoltaimból csodálatom tárgya ébresztett fel.
- Tudtam, hogy előbb-utóbb rád is rád találnak. - mondta halál nyugodtan és erre nekem az egekig szökött fel a pulzusom.
- Mi? Mi az, hogy rám is rám találnak? Miért követtek egyáltalán? Mármint kik azok? - záporoztam kérdéseim Justinnak.
Nem válaszolt csak befordult egy ismerős utcába.
Mikor megállította az autót rájöttem, hogy elvitt magához.
Szinte ki ugrott a kocsiból és maga után rángatva vonszolt fel a lépcsőn majd megállt annak az ajtónak a bejáratánál amit én az elindulás előtt úgy szemügyre vettem.
Egy kisebb sóhajtás után kinyitotta és beljebb invitált. Míg ő azon gondolkodott, hogy be vigyen-e vagy sem én végre közelebbről láttam az ajtót és rájöttem, hogy nem is írás van rá vésve, hanem egy jel.
Ami egymásba fonódó geometriai jelekből állt.
Homlok ráncolva beléptem a sötét szobába. Justin oda ment a villanykapcsolóhoz ami kisebb kattanás után bevilágította az eddig sötétben úszó szobát.
A villany felkapcsolódott az én állam meg a padlót súrolhatta.
A szoba bármelyik falára nézve veszélyes fegyverek tárultak a szemem elé.
Középen volt egy kis asztalka körötte meg négy szék. Ahol Justin már helyet is foglalt majd megveregette maga mellett a széket.
Oda sétáltam az asztalhoz és félve, de leültem Justinnal szembe.
- Most el kell mondanom neked pár dolgot! - kezdte eléggé komolyan ahhoz hogy meg tudjon ijeszteni. Úgy koncentráltam a szavaira mintha az életem múlna azon hogy hallom-e őket. - Vagyis inkább.. - mondta és felállt. Már túl vagyok a félelem érzeten most a rémülten kétségbe esett szavak jellemeznék jelenlegi állapotom.
Lassan megfordult és kíváncsian nézett rám. - Most kérdeznék tőled valamit, de meg kell esküdnöd, hogy csak is az igazat mondod. - én igenlésem jeléül bólintottam. És vártam a folytatást. - .. Milyen képességed van?.. - nem. csak nem hiszi, hogy majd el mondom neki ő meg ki tudja mit csinál velem, ha megtudja az igazat.
- Mi van?! - vágtam nem normális fejet, mintha nem érteném a kérdését. Belül tudtam mire kíváncsi csak azt nem, hogy honnan tudja, hogy egyáltalán bírok valamilyen képességgel? És hogy miért is szeretné megtudni?
Majd felálltam és sétálni kezdtem.
- Nem kell adnod az értetlent tudom hogy képes vagy valamire ami nem emberi.
- Ugye ezt nem gondolod komolyan? - kezdtem felgyorsítani a lépéseim és azon gondolkoztam hogy milyen gyorsan juthatok el az ajtóig.
- De.. Nagyon is komolyan gondolom.. Jade,.. én nem tennék veled semmit, de azok a fickók ott kint nem hinném hogy kegyelmeznének neked. - mondta majd vissza húzott a székre és mélyen a szemembe nézett. - Mondd el és segíthetek.
- Nem.. nem tudom.. Justin .. én. - dadogtam össze-vissza. Majd egy mély lélegzet vétel után beadtam a derekam. - Miért akarod tudni? - kérdeztem halkan.
- Hogy segíteni tudjak.. - mondta újra az ismerős mondatot. És megfogta a kezem.
~Justin~
Jade-nek meg kell értenie, hogy csakis úgy tudok segíteni, ha biztosan tudom a képességét. De ő mégis azon gondolkodik, hogy el mondja-e? Komolyan azt hiszi, hogy bántanám?
- Jade,... - szóltam halkan mire felnézett és látta rajtam, hogy nagyon komoly vagyok.
- Jó, de meg kell esküdnöd, hogy senkinek, soha, semmikor nem mondod el. - Beleegyezésem jeléül bólintottam.
Jade elfordult és mintha a szeméhez nyúlt volna. Nem tudom mit akarhat, de már megöl a kíváncsiság.
Mikor vissza fordult és eddigi barna szeme most a fehérben úszó kéket vett fel kicsit megijedtem.
De úgy vonzotta a tekintetemet a két szempár, hogy csak arra koncentráltam.
Majd minden mintha megszűnt volna körülöttem és csak a kékes csillogást láttam volna.
Nem hallottam és nem láttam azon kívül semmit.
Kizártam a külvilágot.
Majd a szín üvegessé és végül semmivé vált már nem árnyalata volt a szemének hanem mintha egy kis árny suhant volna át rajta.
Később egy alak is kivehető volt. Egy nő. Meg egy kislány.
Éppen egy virágokkal teli mezőn futottak és játszottak. Nagyon boldognak tűntek, de ekkor egy fekete alak jelent meg mögöttük.
Jade szeme újra kékes fehérben pompázott mintha az előbbi meg sem történt volna.
De megtörtént. És láttam. De nem tudom elhinni.
Gondoltam hogy nem lehet rossz adottsága. De hogy egy ilyen gyönyörűséggel éljen együtt!
- Ez... a jövő? - kérdeztem olyan halkan hogy csak remélni tudtam, hogy egyáltalán meg is szólaltam.
- A tiéd. - mondta és ledöbbentem. Az.. az enyém? De mi közöm lehet ahhoz a nőhöz és a kislányhoz.
És ki volt egyáltalán az az alak. Akitől szem látomást félniük kel??
Hát nagyon de nagyon sajnálom a késésem és remélem azért tetszeni fog ez a rész is.
Nagyon nehéz lesz az iskolával egybehozni a blogolást de megoldom.
ÉÉÉs nagyon de nagyon örülök a az új feliratkozónak. Aki nem mellesleg az egyik kedvenc blogomat írja.
Imádlak! És persze Bogit is nagyon de nagyon imádom!
( Igen most megkedveltem a "nagyon" szót! :)
Szóval ehhez a részhez egy kicsit szomorúbb zenét választok mivel a fejezet sem a legvidámabb! :)
De remélem a kövi már kicsit " boldogabb" lesz
Xx. Mar!ka
