4. Fejezet - Honnan ismerik egymást?

            ~Catrine~

      Van mikor az ember egyedül a semmiben szeretne vesződni néhány percet esetleg órát. De, mikor megöl a magány és az unalom muszáj lesz valami társaságot találnod, mielőtt oda mész egy tükörhöz és elkezded sorolni magadban a hibáidat. Igen, megesett már. Mivel velem az utóbbi történt így felhívtam egy éppen kézre eső számot a telefonomból. A hívott szám nem más, mint Kevin. Jade barátja (csak barát) és mivel én a legjobb barátnője vagyok az előbb említettnek így volt alkalmunk megismerkedni. Azt, hogy honnan ismerik egymást én sem tudom, de kiderítem. Sokszor olyan megértően és lojálisan néznek egymásra mintha lenne egy közös titkuk, amit csakis és kizárólag ők tudnak.
      Kicsöng...
- Szia! - köszönt bele a telefonba az az érdes és nyugatatón csengő hang.
- Szia! Nincs kedved valamit csinálni? - tértem a lényegre.
- Hát kedvem az lenne.. - nem hagytam hogy befejezze a mondatot, mert közbevágtam.
- Csak időd nincs. Nem baj azért köszi! - már majdnem letettem a telefont, de :
- Én csak azt akartam mondani, hogy ötletem nincs. - jajj ez mekkora égés. Nem tudom miért vágtam ilyen gyorsan közbe.
- Oh ... jah ... - nevettem el magam kínosan.
- Vagyis már az is van. - Nem láttam, de tudtam, hogy most egy egoista mosoly ült ki az arcára. Igazából nem vészes, de azért ő mégis pasi!
- És pedig? - kérdeztem bizakodóan.
- Tartok egy partit ma ..
- Mit ünnepelsz? - általában akkor csinálunk ilyet vagy nem?!
- Úgy őszintén semmit csak az ősök elmentek itthonról és enyém az egész ház. És mivel nem vagyok önző megosztom pár emberrel. - ohh vagy úgy "a-szülők-nincsenek-itthon-miénk-a-ház-ergo-buli-vaaan" szituáció.
- Jó és mikor kezdődik? - érdeklődtem.
- Kilenckor és tart amíg tart...
- Jó. Mehetnénk együtt is.. - mondtam.
- Hát én igazából nem megyek sehova hisz itt lesz a buli - mondta a szerinte logikus választ.
- Ja, de nekem még nincs ruhám és nem lenne baj, ha elkísérnél - szóltam bele a telefonba míg leültem az  ágyam szélére.
- Nem lenne baj?! Kislány nélkülem nem mehetsz a plázába ruhát vásárolni és mi van, ha leárazás van és én nem vagyok ott? Elkapkodják az összes jó cuccot! - dörmögő hangja hirtelen egy meleg stylist-éhoz hasonult. Amit nem bírtam ki a nélkül, hogy hangosan fel ne nevessek.
- Akkor jössz?
- Még szép, hogy megyek! - a mondat végére egy megkönnyebbült nyögés is elhangzott.
- Oké! - azzal le tettem.
Ma kiderítem honnan ismerik egymást.  





            ~Jade~

      Éppen vissza fordulok a hűtőtől erre meglátom, hogy felém közeledik. Most mit tegyek? *Jajj ne már! Csak sétálj tovább vagy fordulj vissza a hűtőhöz* szólalt meg a belső kis hang a fejemben. De, ha vissza fordulok az már bunkó így inkább az első lesz a nyerő. De nem bírtam megmozdulni se, mert már ott volt előttem és elállta az utat mindenfelől.
- Tessék ezt ott hagytad! - nyomta kissé remegő kezembe az asztalon hagyott sajtot. Én nem szeretem csak azért veszem meg ha Cat vagy Kevin át jön. Mivel ők szeretik.
 Betettem a hűtőbe és próbáltam vissza fordulni ami kicsit macskásra sikerült, mert az előbb elfoglalt helyétől nem tágított. Oda léptem az asztalhoz és letöröltem. Az asztal nem kicsi így ráhajolva értem el a másik oldalt.
- Kész! - ugrottam egy kicsit távolabb az asztaltól amit Justin egy kis mosollyal az arcán nézett végig.
- Időt szoktál nézni? - kérdezte és mosolya állandósulni látszott.
- Néha.. te? - néztem rá kihívóan.
- Csak felmosásnál, mert mikor port törlök zene szól és beleélve magam néha táncolok a portörlővel. - erre kitörtem. És ő is. Nagyon tetszik a humora. Mindig is bírtam azokat az embereket akiknek szinte minden vicc. Nem értem miért?
- Tetszik a humorod. - valltam be, de utólag már megbántam.
- Csak a humorom? - kérdezte és szemeit összeszűkítve pillantott rám.
- Van más is ?? - válaszoltam kérdéssel. Mire szemöldöke a homlokéra szaladt. És ha jól láttam apró gödröcskéi láthatóvá váltak a hirtelen elejtett mosoly következtében.
- Kíváncsi vagy rá? - csak nem megint felém közeledik? Most meg mit akar bebizonyítani? Hogy tetszik nekem? Azt azért nem.. elég ha magamnak vagyok ilyen gyenge és naiv. Nem kell ezt neki is tudnia.
- Nem biztos. - mondtam és fordultam volna el, de megragadta a kezem és vissza húzott. Olyan erővel szinte a mellkasának ütköztem. Finom férfias parfümének illata megbódította fejem. De nem lehetek ilyen gyenge. Nem.
- Még mindig nem vagy benne biztos? - suttogta szinte a számba. Nem. Már biztos vagyok benne, hogy.. hogy kíváncsi vagyok, de nem hagyom magam.
- Hát.. - hajoltam kicsit közelebb hozzá. Akkor játszunk egy kicsit Justin..
Láttam amint kiül a "többet akarok!" mosoly az arcára. Szegény tényleg azt hiszi benne vagyok. - Igen. - adtam a gyors választ. És kikerülve őt tovább mentem. Hallottam, hogy szája elhagy egy dühös sóhajt és utánam jön.
- Kis huncut! - mondta és leültünk az üléstől néhol süppedt kanapémra. Megkerestem a kanapé résében a távkapcsolót. És elkezdtem a tévé adókat váltogatni. És, mint mindig semmi érdekeset nem lehetett találni.
Ilyenkor jön a jól bevált 'B' terv. 132-es adóra irányítottam. MTV. Imádom. És lám-lám a kedvenc számom ment.
- Igen! - vágtam nyertes képet. Justin értetlen fejét nem tudom megunni. - Ez a kedvenc zeném. - magyaráztam meg a viselkedésem.
- Ez a kedvenc számod? - kérdezte kicsit furán.
- Igen. Miért? - talán nem tetszik neki? Az baj, mert nem kapcsolom el.
- Hát.. Csak mert az enyém is ez.. - wow ezt nem gondoltam volna. Ő inkább ilyen, ahogy én és Cat nevezzük "elektromos" számokat kedvelőnek tűnt.
- Az jó, mert nem kapcsoltam volna el! - húztam szám egy kis mosolyra. Ő viszonozta tettem és inkább közelebb ült. Nem tudom mi célja van ezzel, de nem mondtam semmit. Élvezem a közelségét, de próbálom letagadni előtte.
- Wiggle, Wiggle, Wiggle. - énekeltük egyszerre a refrént. Majd egymásra néztünk. A meglepődéstől kicsit előrébb dőltem és ajkunk egymásét súrolta.

 Nem tudtam mit kéne most tennem húzódjak el vagy menjek tovább?
 De nem hagyta, hogy én döntsek.
Arcom fél kezébe fogta és közelebb húzta az övéhez.
- Nem. Ezt nem kéne. - mondtam szinte az ajkainak. Ah.. azok az ajkak. Színe, mint az eperé és gondolom az íze is olyan.
- Miért? - aggodalmaskodott. Mert tudom milyen az ő 'fajtája'. "maradsz-míg-kellesz-mész-ha-már-nem".
- Mert. - adtam az egyenes választ.
- Mit tettem? - vágott értetlen fejet.
- Semmit. - ültem kicsit távolabb. Ha ott maradok tudom.. beadom a derekam ennek a nézésnek.
- Akkor miért lettél ilyen rideg? - kérdezte és közelebb ült hozzám.
- Mindig ennyit kérdezel? - álltam fel és célba vettem a.. a.. igazából sehova nem tartottam. Csak minél távolabb tőle. Mert nincsenek válaszaim a kérdéseire.
Éreztem amint egy kéz a csuklómra tekeredik és vissza ránt.
- Gondolom ez megint egy ilyen 'csajos-dolog-ne-szólj-bele' téma. Így erről inkább nem kérdezek. Még képes lennél kirakni egy 'mi történt az előbb?' kérdésért. - mondta nyugodtan, de láttam rajta ott bujkál a szája sarkában egy apró mosoly.
- Lehet. - mondtam sunyin nevetve.
- Szóval ... - csapta össze két kezét és a lépcső felé tartott. - Mit veszel fel?
- Ezt hogy érted? - követtem.
- Hát Névtelen3 azt hittem jobb a memóriád.. azt mondtad jössz velem a buliba .. - Csak mosolyogtam azon, hogy még mindig nem mondtam meg neki a nevem. És hogy tényleg ki ment a fejemből a buli. Az hogy megakart csókolni teljesen össze zavart. - Oh.. és mikor szándékozod megmondani a neved? Mert szerintem neked sem lenne a legjobb, ha úgy mennék oda: Felkérhetlek egy táncra Névtelen3. És még engem is idiótának néznének, hogy így hívlak. - Igaz.
- Az igazi nevem... - Hatás szünet :) - Névtelen13 - kiabáltam vissza a lépcső felénél nevetve. Nem volt túl jó ötlet. Mert utánam futott és az ölébe kapott. Majd elkezdett velem együtt lassan felfelé lépkedni.
- Letennél? - kérdeztem nevetve.
- Nem amíg meg nem mondod a neved. - adta a logikus választ.
- Jó-jó elmondom csak tegyél le.
- Nah.. - tette kezeit a térdére és úgy lihegett, mintha vagy egy mázsa súlyt tett volna a földre.  Erre
vállba vágtam amin ő csak nevetett.
- Engem Jade-nek hívnak. Jade North. - valltam be. Nyújtottam kezem felé, mintha csak most találkoztunk volna először. Mire felkapott mint egy menyasszonyt és megkérdezte merre van a szobám.
Lábával berúgta az ajtót.
- Nem kéne rongálnod is. - és úgy tettem, mint aki tényleg haragszik.
- Bocsánat. - és szégyenkezve lehajtotta a fejét. Majd szinte egyszerre nevettünk a hasunkat fogva. - Na mutasd miből élünk. - mondta arra utalva milyen ruháim vannak. És elkezdte kivenni a vállfákon lógó pólókat.


         



           ~Catrine~

- Szerintem itt már lesz valami jó. - szóltam oda Kevinnek.
- Az előző 3 boltra is ezt mondtad, Cat. - vágott unott fejet.
Igaz. Már vagy egy órája a plázában járkálunk, de semmi olyat nem láttam ami tényleg tetszene. Kevinnek minden jó volt és idézem őt "neked még ez is jól állna" erre kivett egy kötött garbót. És még ő stylist-oskodott a telefonban.
- Jajj ne már, ha itt nem találunk akkor haza megyünk, oké? - húzogattam befelé.
- Mármint hozzád vagy hozzám? - kérdezte, miközben a szemöldökét húzogatta.
- Miért hova akarod? - mondtam és viszonoztam előző cselekedetét.
- Ez kérdés? Még szép, hogy hozzám.
- A-a nem megyek hozzád. Nálam vagy semmi.
- Ez nem dupla vagy semmi lenne. De jó nekem megfelel. - adta fel. Úgyis én nyertem volna.
Azzal bementünk a butikba. Én egyből felvettem az "akkor-is-találok-ruhát-ha-belehalok" pozíciót és kapkodva nézegettem a vállfákon lógó színes göncöket. De én nem is szeretem a színes holmikat. Így szememmel kerestem a legfeketébb darabot.
Láttam amint épp kifizetnek egy szürke ruhát és örömmel az arcukon hagyják el a helyet. És egy anyuka felpróbálja a legszűkebb ruhát a sorból. Tipikus.
      Kevin leült a próba fülkékkel szemben sorakozó fotelok egyikébe. Én találtam két fekete kicsit csipkés ruhát.
Meg próbálom. Már épp a fülkék felé tartottam, de megszólalt Kevin, hogy :
- Állj. Mutasd először meg nekem, Cat. - invitált a kezével közelebb.
- Minek? - vontam fel szemöldököm.
- Hát.. Csak.
- Jó és most úgy teszek, mintha ez nem lenne furcsa. - mondtam több szarkazmussal, mint szerettem volna.
- Szóval ez tetszik - vizslatta úgy, mint egy szakértő. - de neked is? - mutatott a csillogósabb ruhára.
- Hát nem rossz.
- Jó akkor próbáld meg.
- Megyek. - elindultam másodszorra de hallottam, amint utánam kiabálja hogy az alku még így is áll. Remélem jó lesz ez a ruha, mert most semmi kedvem hozzájuk menni, mert.. mert.. hát úgy igazából nem is tudom miért. Nem az van, hogy nem jön 'úgy' be, mint pasi, mert csak rá kell nézni. Jól beállított korom fekete hajától és szemétől szinte olvadni lehet. Teste nem az az agyongyúrt.. csak szálkás. Tetszik-e nekem? Igen. De ezzel ő nem így van.. asszem'.
- Caat..! itt ülök már vagy tíz perce és várom hogy ki gyere. Mi van elszakadt a ruha? - viccelte el a végét. Ha tudná, hogy a róla való elmélkedésem az oka várakozásának..
- Nem, Kevin, nem szakadt el a ruha! Csak idő mire átöltözök. - mondtam és már féllábbal kint voltam a fülkéből. - De már kész is vagyok. Hogy tetszik? - kérdeztem bizakodóan. És a tükör felé fordultam. Láttam a tükörből, hogy mosolyog ezek szerint tetszik neki a ruha. Hát végül is nem olyan rossz csak egy hosszú kabáttal kell eltakarnom mikor kijövök. Igen anya miatt..
- Jó ez lesz az! - mondta és már a kassza felé vette az irányt.
- Várj meg. - szóltam utána. Befordultam a fülkébe és lekaptam magamról a ruhát. Vissza vettem a másikat és követtem Kevint. Hahh.. azt hittem majd a kasszánál megvár de a fülkéből kifordulva éreztem, hogy valaminek nekiütközök. A valami alatt Kevin személyét értem.
- Hogy van az, hogy levenni félperc, de míg felvetted szinte elaludtam. - szólalt meg és mivel mellkasán pihent a kezem az ütközés következtében, éreztem hangjának vibrálását a tenyeremen.
- Hát így.. - mondtam és elindultam a kassza felé fizetni.
- Hé várj! - szólt utánam.
- Na?! - fordultam vissza. És megálltam.
- Majd én fizetek. - mondta lazán beérve engem.
- Nem kell.. Van nálam pénz.. - utasítottam finoman vissza.
- Cat! Ne csináld már.
- Mit is? - kérdeztem fél szemöldököm felhúzva. Ő csak rám meredt és enyhén csillogtak a szemei. - Jó akkor vedd meg te. Nehogy megsértsem a férfi egódat. - mondtam cinikusan.
Kifizette a ruhát és mellém zárkózott. Én megálltam az egyik olyan boltban ahol lehet fagyit venni.
Vettem egy  erdei gyümölcsöset neki meg egy csokisat. Remélem ezt szereti.
- Köszi! De honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? - kérdezte gyanakodva. És leültünk a legközelebbi padhoz.
- A fejedről. - mondtam az egyenes választ, de amint kiejtettem a szavakat éreztem értetlen tekintetét rajtam és már én is tudom milyen hülyén hangzott.. de igaz.

- Hogy érted, hogy a fejemről? - tette fel a kérdést.
- Úgy, hogy olyan típusnak tűnsz ránézésre. - mondtam ki lazán és nyaltam egyet a fagyimból. Oldalról láttam, hogy alaposan végignézte a mozdulatom. De tekintete még mindig zavarodottságról tanúskodott. - Mármint.. - folytattam - Ha valakire ránézel neked is eszedbe jutnak dolgok nem ?! - kérdeztem sejtelmesen.
- Hát most nem tudom mit mondjak arra, hogy a csokis fagyi jut rólam eszedbe. - erre hangosan felnevettünk. Ezt még én sem tudom megmagyarázni, de így van.
- És Jade- ről mi jut eszedbe? - kérdezte miközben nyalt egyet a fagyijából. Erről csak annyit mondanék, hogy:  Huhh.
- Róla.. - gondolkoztam el - a tábortűz. - adtam egyszerű választ. - Apropó Jade. Van egy kérdés ami már régóta gyötör csak nem tudtam kitől érdemesebb megkérdeznem.
- És mi lenne az? - nézett rám kutakodó tekintettel.
- Honnan ismeritek egymást? - böktem ki, de amint kimondtam arca teljesen megváltozott. A földet kezdte vizslatni, mintha csak valami érdekes lenne ott.
- Hát..


Ez lenne a 4. rész remélem tetszett!! Kicsit hosszabbra készítettem, mivel most azt várom hogy mondjátok meg tetszett-e és van értelme folytatnom! 
A következő rész 3 komi után jön remélem meglesz. :) :) 

   ~by:Mar!ka~

Ehhez a részhez ezt a zenét párosítanám. Igen ez volt a kedvenc száma Jade-nek és Justin-nak ! :)

III. Fejezet - Randi?!

            ~Jack~

      Hát igen ez Justin.. Mindig rossz halra veti ki a hálóját. Ja, én meg sem szólalok, mert a "halászat" nekem sem megy olyan jól. Remélem akad valaki a buliban aki nem csak "azt" akarja velem.
Miközben a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben észrevettem egy padot amin üldögélhetnék egy kicsit.
      Azt hiszem valami cigis "járt" itt, mert a padon ülve és szerintem a körülötte lévő 2 méteres körzetben is csak a nikotinos levegőt kaphatta meg a tüdőm. Én nem cigizem. Nem is akarok.
Elmélkedésem hirtelen más témára terelődött.
És mi lesz majd Jasonnal és a többiekkel? Azt hiszem Justinnak már van egy-két ötlete a kiszabadításukra.
Jó lenne megint látni őket. Főleg Nicket, azt hiszem Justin után csak vele értem meg magam.
      Mikor felálltam a padról a kávézóhoz vettem utam. Megláttam egy idős hölgyet az asztalnál gondoltam hülyülök egyet. Szoktam!
- Jó napot! - köszöntem.
- Jó napot!
- Mi jót csinál?
- Ahogy látja, fiam a kávémat iszogatom. - nevettem egyet.

 Az idősek mindig úgy hívnak hogy fiam. Ennek milyen oka van !?
- Ha nem látná vak vagyok! - hazudtam neki. Csak a reagálására voltam kíváncsi.
- Oh fiam nem kell megjátszanod magad látom hogy a pupillád nem győz ide oda szaladni. - ezt meg, hogy direkt egyfelé néztem vagy nem ?!
- Csak kíváncsi voltam hogy hogyan reagál.
- Miért? - bele  a közepébe. Én sem tudom miért de folyton ezt teszem mindenkivel. csak kíváncsi vagyok.
- Kíváncsi vagyok.
- Vagy kicsit szórakozott. - mondta.
- Nem jár rossz helyen. - igaz.
- Na, fiam, nekem mennem kell. Lekésem a buszt. A számlát kérném.
- Hagyja csak. -mondtam arra utalva kifizetem helyette.
- Köszönöm. Bár több ilyen fiatal lenne a földön. - Fel nevettem.
- Sokat kér. - "köszöntem el".
      Igen belőlem csak egy van !!


           ~Jade~

Ő meg mit keres itt? Bár, nem mintha bánnám. Legalább van kivel beszélgetni.
Felvette a kezemből kiesett műanyag vizes palackot és odanyújtotta nekem. Udvarias. Oda kísértem a kanapéhoz. Majd leültünk. Ahogy látom nem nagyon tetszik neki a lakásom, mert csak lapos pillantásokat vet mindenre.
- Nem tetszik a lakásom, Justin?.. - Ahogy kimondtam a nevét felkapta a fejét és rám szegezte tekintetét.
- Nem, nem .. izé.. Nagyon otthonos. Névtelen3. - Ezen elnevettem magam. Tényleg! Még a nevem sem mondtam meg neki. Azt hiszem azért, hogy még lássam. Ez sikerült is.
A lakásOD?.. - Hangsúlyozta a ragot. Hát.. lehet fura, de igen az én lakásom miután a anya "elment" engem itt hagytak a mamámnál. Még kicsi voltam. (8 éves) Anya sürgős távozását fel sem bírtam fogni. De a mama mindig ott volt nekem. Akármikor bajom esett vagy csak beszélni akartam valakivel ő ott volt. De most már őt is elvesztettem. Ilyen az én formám. Már senkim sem maradt. Csak az az ember akinek mikor kiöntöttem a szívem egy elhanyagoló mondattal törte azt ketté. Max.
- Igen, igen... az enyém. - mondtam nyugodtan. Mégis odabent forrtam a dühtől. Mindig ideges leszek, ha erre gondolok. Meg kéne tanulnom uralkodni rajta, de nem bírok.
- Egyedül laksz itt?? - akadt ki.
- Hát utálom a kutyákat és a macskák sem a kedvenceim. - ezzel arra utaltam, hogy nincs kivel laknom, amin ő csak elmosolyodott. És láthatóvá váltak a kis gödröcskéi. Imádom az olyan embereket akiknek van ilyenük, mivel nekem nincs vagy csak én nem vettem észre eddig. Nem tudom...
- Szóval egy 18 éves lány egyedül mászkál az utcán majdnem elüti egy kamion és mikor haza ér nincs ki leszidja.
Irigyellek.. - elmosolyodtam pedig semmi vicces nem volt benne hisz azt a dolgot mondta ami engem a leginkább zavar és nem értem az utolsó mondatot sem.. Rajtam nincs semmi irigylésre méltó higgye el nekem, mert ez az az egy amiben teljesen biztos vagyok..
- Hidd el jobb ha leszidnak és segítenek megoldani a problémáid, minthogy négy üres falnak mondd el bánatod vagy örömöd. Mert a falak nem empatikusak veled.. - jajj gondolom ez teljesen hidegen hagyja.. vagy mégsem teljesen, mert mikor abba hagytam az ujjaim tördelését valami mást véltem felfedezni az arcán.. mintha ő is tudná milyen ez.. de nem az előbb mondta hogy őt van ki leszidja?
- Tudom milyen érzés.. - mondta halkan, majd lehajtotta a fejét.
- És milyen?.. - kérdeztem.
- Hmm? - gondolom nem rám figyelt így megismételtem a kérdésem, ittam egy kortyot a vízemből, majd lassan elkezdtem a nappaliból a konyha felé venni az irányt. Intettem neki, hogy tartson velem. Majd lazán felállt és felém lépkedett.
- Csak gondolom ezt kell ilyenkor mondani vagy nem?.. - láttam rajta hogy egészen más bujkál a mondat mögött, de egy vállrándítással tereltem a témát.
- Kérsz valamit?
- Igen egy whiskyt.. - mondta egy huncut mosoly kísértetében.

- Tudtomban nem vagyok pultos.. így be kell érned narancslével is.. - nyújtottam oda neki. Mikor elvette ujjaink összeértek. Szeretném azt hinni, hogy direkt volt, de nem magam hiú reményekkel.
- Hát.. legyen.. - biccentett egyet - ez is megteszi. - majd belekortyolt a "whisky helyett narancslébe".
- És miért jöttél ? - tértem rá a lényegre. Hezitált egy kicsit, majd:
- Csak, mert az egyik barátom ajánlott egy bulit ma 9-kor kezdődik és tart ameddig tart.. - kacsintott egyet.
- És? .. - dobtam a vállam fölött a kérdést. Mivel megéheztem és arra gondoltam most egy szendvics is megteszi.
- Hát, ha van időd és nem akarsz a falaknak empátiát tanítani eljöhetnél velem.. - kezem megállt miközben be akartam csukni a hűtőszekrény ajataját. Majd hirtelen csaptam be. Most mit mondjak ? Igen elmegyek vele.. Vagy nem, mert kitudja tesznek-e valamit az italomba és "bevadulok". Volt már rá példa.
- Szóval?.. - csikarta volna ki belőlem a választ. De nem volt válaszom. Vagy van szó az igen és a nem között?
- Talán.. - igen tehát van.. :)
- Ezt igennek veszem - nem azt mondtam hogy talán? most meg már ki is pipálja a "randira hívom ő meg igent mond" akciót.
- Jó egy feltétel.. - adtam fel.
- És pedig? - kérdezte.
- Nem hagysz ott és szépen haza hozol! - jelentettem ki amin elmosolyodott. Én meg hozzá kezdtem a sonkás szendvics készítéséhez, mert már elég éhes vagyok.
- Rendben egy feltétellel.. - tehát neki is van.. jajj..
- És pedig? - kérdeztem úgy ahogyan ő. Sejtelmesen.
- Nekem is csinálsz egy sonkás szendvicset .. - vágott "győztes" arcot. Mire hangosan felnevettem.
- Áll az alku. - mondtam majd kivettem a kicsit megviselt fa szekrényből még két szelet kenyeret. Mikor vissza pillantottam a szép barna szemeivel találtam magam szembe. Gondolom végignézte a "műveletet".
- Hé, nekem nem lesz elég annyi! - mondta.  Tudom, hogy csak azt akarja megint lehajoljak így egy szemforgatás kíséretében kivettem még kettőt.
- Biztos elég? .. - kérdeztem. És még mindig guggolva a választ vártam.
- Amint idehoztad azokat jöhet még kettő.. - persze. Azzal megragadtam az egész zacskót és vissza indultam a pult felé.
- Csak vicceltem. Most vidd vissza, mert nem eszem meg a dugi készleted. - mondta nevetve.
- Marad. - jelentettem ki.
Miután elmondta miket tegyek bele neki és mi az amit ne, mert akkor már meg sem eszi (olyan volt, mint egy 5 éves mikor beletettem a savanyú uborkát, de mikor láttam hogy fejet vág azonnal kikaptam onnan) megkérdezte mit fogok felvenni. Elgondolkodtam.. Mit is? Majd körbe nézek..
- Még nem tudom. - mondtam miközben lenyeltem az utolsó falatot és elkezdtem pakolni.
- Nehogy azzal csinálj ki velem hogy egy bő térd alá érő ruhát veszel fel mert felbontom a megállapodást. - mondta.
- Tetszik az ötlet, de mivel ott hagynál így besorolom 'b' tervnek ! - húztam el a szám. Mire felnevetett.
- Ez még 'd'-nek is rossz - nyelte le az utolsó harapást is. Majd, mikor észre vettem, hogy nylogatja az ujját elmosolyodtam. És odaadtam neki egy szalvétát.
Elpakoltam a "korai vacsorám/vacsoránk" után. Már épp vissza fordultam a hűtőtől mikor láttam hogy csak egy lépésnyire volt tőlem és nem, hogy megtartotta volna egyre csökkentette a távolságot...

Kész a harmadik rész is remélem tetszett és várom a komikat is !! Tudom kicsit késtem de a kövit hamarabb hozom!! Lécci' komizzatok is mert nem tudom mi a véleményetek róla és hogy van-e értelme folytatnom! 

Ehhez a  részhez ezt a zenét párosítanám nagyon szeretem !!

II.Fejezet - Ő egy Lázadó?!

          ~Justin~
   
       Áhhh ez a csaj, egyszerűen kész! Nem találom a szavakat...
Nem értem miért nem akarja megmondani a nevét? Ja, hogy ő egy ilyen "titokzatos" fajta. Nem. Csak azt akarja, hogy még vissza menjek mindig ezt játsza minden fiúval vagy csak velem? Oh, már bekavartam saját magam!
De a neve.... Vajon mi lehet?.... Biztos valami kemény, erős, nőies ....
De egy kérdés az ezer közül  a legfontosabb. Miért nem hallottam a gondolatait? Ez a mondat úgy cikázott a fejemben, mint mennydörgés az égen, mikor zuhog az eső.
Megvan...
Nem, nem az nem lehet. Oh, ez... Á nekem sosincs szerencsém. Ez nem igaz.
De nem tudok mit tenni le kell tennem róla. Megint nincs erőm azt végig csinálni, mint az előző -befutóval-.

      Felhívom Jacket. Ő majd segít. (ő mindig) Miután tárcsáztam arra gondoltam mi lehet velem a baj?
Tettem valamit vagy... Mindegy is.
Körülbelül a harmadik csengésre fel is vette. Beleszólt.
- Mizu, bro? - "köszönt".
- Semmi csak megint elbánt velem a jó öreg "égi atya".
- Ne beszélj így róla én... én hívő ember vagyok... - akadékoskodott, de szerintem csak hallotta a hangomon a rosszkedvet és így próbált "felvidítani a maga módján".
- Óh igen? És mióta, Jack?!
- Hát... hát... nem az a lényeg mióta csak... Nem mindegy?
- Jó, de ki ne gyere a telefonomból és lőjj le , mert kételkedek az előző kijelentéseden... - válaszoltam.
- Azt is lehet?! - hülyült tovább. Mire csak hangosan felnevettem.
- Amúgy el kéne gyere hozzám, mert megbeszélést kell tartanunk.
- Jó megyek... izé. Ámen. - tette hozzá.
- Jól van gyermekem. - szálltam be a viccbe és "letettem" a telefont.

      A megbeszélést csak azért tartom hogy elmondjam neki, hogy találtam még egy lázadót és remélhetőleg még nem találta meg az a mocsadék Peter.
Oh már csak az kéne, hogy egyből ránk szálljanak.
Peter az Unrebels vezetője akik nem "szeretik" a betolakodókat. Már három lázadómtól kellett búcsút vennem miatta. Jason, Rebeca, Nick.
Jason nem más, mint a világ leggyorsabb futója, mert nagyon gyors a lába... ja nem csak azért fut úgy mint egy gepárd, mert ez a képessége. Ahogy Rebeca tüzet varázsol a semmiből, Nick képes tengernyi vizet árasztani csupán azért, mert ez a képességük.
Azt még nem tudom hogy hányan vagyunk, de ki kell derítenem mert, ha máshol is vannak olyanok mint én/mi
akkor olyanok is lesznek, mint Peter. Meg kell védenem őket is, de elsősorban vissza szerzem az embereimet.
Mikor Jack megjött elmeséltem neki "névtelen3"- mat. Nem értette mit akarok ezzel mondani. Azt is elmondtam, hogy nem volt hajlandó elmondni a nevét.
- Titokzatos -mondtam
- Szerintem csak azt akarja, hogy még vissza menj hozzá. - mondta a szerinte helyesebb érvet.
- Én is gondoltam rá.
- Jó ennyi lenne a "megbeszélés" lényege? - tért rá a lényegre.
- Körülbelül. Miért van valami sürgős dolgod? - kérdeztem.
- Ja nem.. csak akkor elmehetnénk egy tök jó kis buliba. - húzogatta a szemöldökét, ezt a csajoknak kéne csinálnia.. Már régóta egyedül van és szerintem már elege van ebből.
- Mikor lesz?
- Asszem', kilenckor kezdődik és tart amíg tart.. - vigyorodott el.
- Akkor addig még vissza nézzek a csajhoz.
 A kijelentésemre, hirtelen felcsillogott a szeme. - Neked tetszik igaaz? - húzta el a szót. Hát most két lehetőségem van 1) letagadom és szinte biztos, hogy akkor rárepül.
                          2) elmondom hogy tényleg tetszik és elkezdünk arról beszélni, hogy mennyire beszoptam.
- Hát.. nem rossz. - tehát a kettő közt mentem el. Nem rossz.Pacsit nekem.
- Mi van talán, nem elég jó a nagy Justin Biebernek?
- Sok lenne ha egyszer rám figyelnél?... - ez nem hallotta?
- Mire akarsz ezzel utalni? - értetlenkedett.
- Arra hogy most jártattam a szám azzal hogy nem hallottam a gondolatait. És kikek nem hallom? - néztem rá hogy fejezze be a mondatom.
- A lázadóknak. - adta a választ.
- Igen, bro..
- Ezt benyaltad. - közölte hidegen.
- Tudom..
- De a buliban elfelejtheted..
- Hagyjál már nem vagyok szerelmes csak tetszik a csaj.. - jézus, ez mit hisz?...
- Nyugi, bro..
- Mindegy. - hagytam rá.
- Na én megyek.. -mondta miközben a telefonját nyomkodta.
- Hová is ??
- Csak sétálok egyet. - mondta - De a buli még áll úgyhogy fél kilencre gyere értem - A végét már csajos hanggal mondta, amin jót nevettem.

                ~Jade~

      Ezt nem hiszem el még volt képe ide jönni? Na az igaz hogy én szaladtam el de amit mondott az még mindig fáj. Mi az hogy "Ez nem fog működni?.. " emlékeztem vissza  az elharapott szavakra.
- Te meg mit akarsz? - kezdtem flegmán miközben be akartam tenni a kulcsomat a zárba. De az nem akart beletalálni. Ez mindig így volt amikor hazajöttünk a randinkról. Szerintem azt hitte direkt babrálok a kulccsal, de nem így volt. Akkor még örültem is ennek, de most.. most szinte feltépném az ajtót csak hogy magam mögött tudhassam.
- Jade én nem értem miért is szaladtál el, de ezt meg kell beszélnünk.. - ezt nem értem azt hitte nem fogom hallani azt amit elsuttogott magában ?
- Áhh még hogy nem értetted én meg pontosan értettem ..  
- De mit értettél ? - értetlenkedett.
- Ne játszd a hülyét, mert nem vagy az és én se szóval.. Szia Max és viszlát Max. - Azzal becsaptam az ajtót. Mi megvédett a külső fenyegetéstől.
      Be mentem a nappaliba és ledobtam magam a kanapéra ami pont a tévé előtt tornyosult. Azt hiszi elfelejtem és nem érdekel a kételkedése a kapcsolatunkban?? Téved.. Már én sem tudom mit is érzek iránta. Gondolom nagyon bizarr egy ilyen dolgot megtudni.. De ha igazán szeretett/szeret akkor megértéssel kellett volna fogadnia a -híremet-.
És most meg találkoztam valami Jason.. vagy nem.. Justin. Igen Justinnal.
Helyes meg minden. Nem meg minden, hanem egyszerűen nincs más szó rá mint a : Tökéletes.  
Centire pontosan beállított haja ápoltságot sugall. Mogyoró barna szemei meg egyenesen tüzet lobbant a lányokban. És a stílusa.. Na az a legjobb része.
Olyan.. laza mégis összeszedett.
Mintha szinte már leesnének róla a ruhák és ezzel is önmagát tükrözi. Amikor a kórházban hirtelen hátulról átkarolt egyszerre nyugodtam meg és lettem izgatott. Ugyan ilyen volt Max is az elején. Vagyis csak az érintésére reagáltam így, mert az kétség kívüli hogy Justin 2x rátesz stílussal és kinézettel. De minek gondolok most mindkettőre és miért hasonlítgatom össze őket??
Igazából én sem tudom. Mert én ilyen könnyen beleesek mindenkibe.
Ez a legrosszabb, ha tudod magyarázatra szorul a viselkedésed, de nincs rá olyan szó/ mondat amivel megtehetnéd..
Gondolat menetemből az ajtó csengője rángatott ki. Ha megint Max jött értetlenkedni vissza csapom az ajtót.
Már a második csengőszó hallatszott.
Mikor kinyitottam és szinte még az ásványvizes palack is majdnem kiesett a kezemből.


Hát ez lenne a második fejezet remélem tetszik és hagytok egy kis nyomot magatok után. Ma felfedeztem az első vissza jelzést.
Ti is nyomjatok egy +1 et és tudni fogom hogy van értelme tovább folytatnom. De ezen kívül a komikat is szívesen fogadom. Ehhez a részhez ezt a dalt párosítanám ami megmutatja hogy amit mások mondanak a hangjával kapcsolatosan az kamu!

xx.~mar!ka~

I.Fejezet - Névtelen3

            ~Jade~

       Megint egyedül. Nem értem miért pont velem ?!
És csak ez a kérdés járt a fejemben. Újra és újra.
     
      Miután elmondtam Max-nek mi "történt" vele/velünk??!
Felvette a szája az o alakot. Nem vártam mást, akkor és ott. De tényleg! Hirtelen jött kitárulkodásom, visszafolytottá vált és csak vártam a következő lépést/reakciót.
Annyit tudott kibökni -MI?! Akkor ez nem fog működni!-. Mondta úgy,hogy meg se halljam.

De meghallottam és csalódtam. Nagyon nagyot.
 
      Hirtelen elrohantam. Most itt ülök. Fáj, szinte bele halok, de nem tehetek mást. Azt hittem kibírja....., hogy a kapcsolatunk kibírja. De tévedtem -megint-. Legszívesebben egy ágyban magzatpózban sírnék amíg ki nem száradok! De erősnek kell lennem! És az leszek!
   
      Mikor már arra az elhatározásra jutottam végeztem a gondolkodással, mert ez az elmélkedés lesz a végem..
Felálltam, mivel a zebra még elég messze volt ezért arra gondoltam "átvágom" magam a közlekedésen.
Szétnéztem és mikor úgy láttam nem les rám már más veszély elkezdtem lépkedni a túloldalra.
   
      Ekkor mintha megéreztem volna.. vagy az is lehet, hogy csak hallottam a hangját :)

elfordítottam a fejem oldalra. Huh mekkora kamion... MI? egy KAMION ?!.... Láttam ahogy az emberek is figyelmese lesznek rám, mert a felém száguldó 100 mázsa vas "doboz" egyfolytában csak a dudát nyomta.
De azt nyomhatta.. mert én abban a szent helyben megdermedtem. Lábaim szinte ólommá nehezültek.
Egy moccanás nem sok, annyit sem tudtam odébb csúszni.
Már csak szinte 5 méter volt köztem és az ellenségem közt ekkor egy kart találtam magam köré tekeredni.
Nem is figyeltem rá csak hagytam, hogy magával ragadjon.
     
       Másik percben egy kezelőben találtam magam. Egy orvos a szemembe világított a "lámpájával".
Azt mondta kövessem a fényt. Ez kicsit viccesen hangzott. Ezért önkéntelenül is mosolyra húztam a szám.
Mire egy másik alak is mosolyogni kezdett azt hiszem mögülem jött a hirtelen elejtett kacagás.
Miután már vége volt a -megvakításomnak- hátra néztem. Nem kellett volna... vagy mégis?!

      Egy szőkés-barna bezselézett hajú sráccal találtam magam szemben. Jól nézett ki! De semmi több, mert amint megfordultam lehervasztotta a mosolyt a szájáról és élesen rám nézett.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Hát most már jobban... - mondtam kis mosoly kíséretében.
- Akkor jó. - mondta komolyan - akkor mehetünk.
- Hová is ?! - kíváncsiskodtam.
- Itt szeretnél maradni ?!.... - nézett rám úgy, mint egy elmebetegre. Jó túlzok, de abban a percben úgy is éreztem magam a kíváncsiskodó tekintetektől. Mivel erre a kijelentésemre az orvos is felkapta a fejét.
- Nem, nem menjünk.... - nem ismertem, de nem úgy nézett ki, mint egy bérgyilkos. Inkább, mint egy fiú modell.
- Gyere! - ragadta meg a kezem, jól esett nem is értem miért?! Elmúlik..., mint a karácsony!
- Merre viszel?
- Ha elmondod hol laksz, akkor oda, de felőlem nálam is töltheted a nap további részét - kacsintott.
- Megmondom hol lakunk... - jött a gyors válaszom, mire ő csak egy mosollyal jutalmazott.
- Jó, de várj meg itt beszélek az orvossal, hogy milyen gyógyszerek kellenek, de nem hiszem hogy van rá szükség.
- Akkor meg minek kérdezed meg? - húztam kicsit...
- Hogy bebizonyítsam az orvoslásban is jó vagyok. - dobott egy száz watt-os mosolyt a válla felett menet közben. Remek egoista... nem mintha akarnék tőle bármit is és ez szerintem viszonos. Max se értette meg és fogadott el úgy ahogy vagyok azaz csomagban a "képességemmel". Ő miért tenné?!
Lehet már engem senki se fog "úgy szeretni". Mindegy most nincs másra szükségem, mint egy kiadós zuhanyzásra és pihenésre.

      Mikor vissza jött neki volt igaza és erre igazán büszke volt. Erre egy válasz van PASI.
- Nah mehetünk? - mondta és egyfolytában bazsajgott. Ez kezd idegesíteni. Ha az úton is ezt csinálja Végem..., mivel jól áll neki a beképzeltség van ilyen ? ;)
- Ha így fogsz kinézni akkor nem ... - szóltam be neki hagyja már abba a mosolygást.
- Mi az hogy "így?" - utánozta a hangom.
- Ne mosolyogj már, értem igazad volt értesz kicsit az orvosláshoz... vagy csak láttad hogy nincs semmi bajom. Logika!
- Ez nem logika hanem zsenialitás.. - nagyon úgy tűnt, hogy csak megakar nevettetni nem értettem miért? De sikerült neki.
- Mehetünk? - sietettem kicsit...
- Igen. - mondta magabiztosan.
- Viszlát! - köszöntünk oda az orvosnak.
- Viszlát és vigyázzon a barátnőjére. - intézte a kérdést a mellettem álló fiúnak.
- Mi nem is... - próbáltam kivédeni magam, de Ő nem hagyta.
- Meglesz. - karolt át és mosolygott oda az orvosnak.
- Ezt meg minek kellett? - kérdeztem jogosan felháborodva.
- Ő csak egy orvos nem lesz belőle baj ... - mondta.
- Amúgy sem lenne belőle "baj" csak nem szeretek hazudni!
- Mi sem hazudunk..., csak jósolok. - mondta mosolyogva. Ezt csak egy szemforgatással " jutalmaztam".

      Kiléptünk a kórház elé és megláttam a "járművét". Az aztán kocsi!!! Azt hiszem eléggé elbambultam.

Mert előttem állt és csak mosolygott rám...
- Tetszik? - kérdezte önelégülten.
- Hhmhh... nem rossz.. - vágtam oda neki mire csak szélesebb lett a szája.
- Szállj be! - mondta.
- Jó.
       A kocsiba beülve szerintem elájultam. Ez belülről még szebb!!
- Wow! - mondtam annyira halkan, hogy szerintem meg se hallotta.
- Kösz. - jajj meghallotta.
- Nincs mit!
- Hol is laksz ?! - tette fel a legfontosabb kérdést.
   
       Miután megmondtam elindult az úton csak az ablakon kifelé néztem... ja nem mert  lefoglalt a vezetése egyszerre volt erős és simulékony is. Jó párosítás. Szerencsére nem látta vagy még is ?? Mindegy!
- Oh még meg sem köszöntem - szégyelltem el magam - nagyon szépen köszönöm hogy megmentetted az életem... -hálálkodtam.
- Nincs mit! Még be sem mutatkoztam a nevem Justin ... Justin Bieber. - mosolygott biztatóan. - amúgy megjöttünk!
- Köszönöm...
- Neked mi a neved? - erősködött mert látta rajtam nem akarok válaszolni.
- Névtelen3. - mondtam büszkén és kilépetem a kocsiból, mikor kicsit visszafordultam láttam az értetlen fejét mit egy mosollyal jutalmaztam.
- Miért pont 3 ? - kérdezte, mert gondolom feladta az elmélkedést, hogy miért is nem akarom megmondani a nevem...?!
- Ez a kedvenc számom. - valltam be.
    Azzal sarkon fordultam, és célba vettem az ajtót, de amit ott láttam az igazán meglepett...

Tessék kész az első fejezet is remélem tetszik és komizni ér!! :) :) 
Ehhez a részhez ezt a zenét választanám ami nem mellesleg a mostani kedvencem tőle! :)

Köszi hogy idenéztél ! 

Prológus

"Prológus"


            ~Jade szemszöge~

    Áhhh mindig ez van tudhattam volna, de nem én megyek a saját fejem után  -mint mindig- !
Anya szólt -még kiskoromban- hogy ne higgy a szemednek és idézem őt :  "egy könyvet sem a borítójáról kell , megítélni "
Jajj még amikor kicsi voltam, ittam anya szavait! És most is ezt tenném !
Bár megtehetném!
Bár még mindig itt lenne!
És most itt ülök egy magam. Egyenesen mert ezt tanította anya. Egy elhagyatott padon a saját gondolataimat sem hallom a kamionok "zajától". Pedig lenne min gondolkodnom és át is akarom gondolni. Elejétől végéig.
Miért hagyott itt? Nem is szeretett ? Kicsit se ?
De én megbíztam benne, mint mindenkiben. Ez átok -rohadtul az-. Ez sem tartozik az előnyeim közé.
Ha elmélkedni szeretnék mindig ugyan arra a helyre megyek és most is ezt fogom tenni ! Már megyek is!

   Végig mentem a megszokott úton:
                                                         
   Míg meg nem találtam azt az ismerős padot amihez annyi emlékem fűződik, hogy sírni tudnék ha csak rágondolok.
                                                       
   Leültem és próbáltam felfogni mi történt velem nemegészen negyed órával ezelőtt.
Próbáltam!
Gondolkoztam...
 


          ~vissza emlékezés~

   - Figyelj! -kérleltem hogy végre rám koncentráljon ...
- Mondjad, édes - éreztem a tekintetét rajtam így belekezdtem...
- Max, mutatnom kell valamit - és mélyen a szemébe néztem a különleges kontakt lencsémen keresztül.
- Mit?! - nézett rám értetlenül.
- Várj... - és elfordultam hogy kivegyem a lencsét.
Mire vissza fordultam, megint Max értetlen és kíváncsi tekintetével találtam magam szembe .
- Nah ?! Mit szeretnél megmu... - a mondatot nem tudta befejezni mivel a szemem reagált az övére és beindult a különleges reakció. Amit a mai napig sem tudtam megmagyarázni senkinek. És amit csak és egyedül anya tudott megérteni és elfogadni ahogy engem is.

   Nem tudom mit látnak amikor a szemembe néznek,de a meglepődött, félő és kiváncsi tekinteteken kívül sosem láttam mást az arcukon.
Mikor megkérdezem mi történt válaszuk általában nem más választ kapok, mint:
- Ez meg fog történni?
- Menj innen!
- Biztos nem vagy varázsló?!
- Te honnan jöttél ?
Vagy a leggyakoribb,amikor nem is mondanak szavakat : Ááááááá !! Uh!! Jajj!! O-ó!!
Egyszer elmenetem egy pszichológushoz, mert nem értettem -nem sok 13 éves tudná ép ésszel feldolgozni mi a franc történik és miért nem mernek a szemébe nézni?!-. A doki nem mondott semmit első nap csak annyit, hogy jöjjek vissza másnap. Vissza is mentem. Ekkor jöttem rá mindenre. A reakciókra, anya túlzott féltésére, apa lelépésére.
Ez volt a válasz mindenre.
A hír nem volt más mint, hogy Orákulum vagyok.
Ami annyit jelent, ha valaki a szemembe néz lát élete hátra lévő részéből egy képkockát/jelenetet.

   Mikor Max szeme levándorolt az enyémről összekulcsolt kezünkre éreztem, most valami nagyon fontosat fog mondani.
- Jade, ez mi volt?! - kérdezte azt amit én pontosan vártam.
- Egyszerű, csak elmondani nehéz... -fújtam egyet.