6. Fejezet - Igen ő a barátom..

              ~Jade~

      Kíváncsiság. Igen.. ezt is lehet arra mondani amit nem akarunk vagy nem tudunk megmagyarázni.
Az ahogy Justin felöltöztetett nem kicsit lepett meg. Nem valami alkalmi vagy túl rövid ruhát adott rám.
Mert mondjuk meg az igazat ezt vártam tőle. Nem. Ő egy sima farmer shortot javasolt amit egy kicsit csillogósabb alul sellő vonalvezetéses felsővel párosított. Olyan mintha minden percben fel kéne készülni a "most fuss vagy véged" akcióra.
Mivel nekem is tetszett az összeállítás így megfogadva tanácsát magamra húztam a ruhadarabokat.
Most az ő kocsijában ülünk és az utat nézem. Ez azért van, mert ő is -szavaival élve- elviselhetőbb ruhát öltene magára. Igazából igen.. hajt a kíváncsiság, hogy megnézzem milyen 'körülmények' között lakik. Annyi biztos, hogy nem egy elhagyatott helyen, mert már vagy tíz perce autókázunk és még nem láttam sem erdőt, sem mást..
- Min agyalsz ennyire? - kérdezte ezzel felébresztve gondolataimból és hirtelen kaptam fejem a felém jövő hang irányába.
- Semmin.. - mondtam unottan.
- Szóval itt is lennénk. - állította le az eddig egyre lassabban haladó járművet.
- Végre. - pattantam ki az autóból és elindultam.. de nem ismerve itt a járatot muszáj volt lelassítanom a lépteim és megvárni a felém közeledő fiút.
- Majd mutatom.. - mosolygott rám és elkapva kezem elindult egy nagy kapu felé.
- Szép. - mondtam halkan.
- Kösz. - mondta és behúzott a házba. Amint beértem egy nagy lépcső tárult közvetlen a szemem elé.
Ahol én álltam onnan jobbra és balra is vezetett egy folyosó. Mi lehet ott? Kérdeztem leginkább magamtól.
- Majd megnézheted ott is.. - vette észre elbambulásom - most gyere.  - ragadta meg a karom és húzott fel a lépcső felé. Követtem. És közben végig érintkező kezeinkre gondoltam. Olyan melegség járta át testem mit eddig még nem is éreztem.

Fel gyalogoltunk a nem 'rövid' lépcsőn. S közben muszáj volt végig futtatnom a kezem a korláton.
Mikor felértünk olyan volt, mint egy szálloda. Ugyan olyan ajtók sorakoztak egyforma távolságra egymástól.
Kivéve egy. Ez nem fehér és arany szegélyű volt. Hanem halvány kékesből ment át feketébe. S egy felirat díszelgett rajta. Elolvasni nem bírtam. Justin végig gyorsan és határozottan lépkedett. De nem nem ahhoz az ajtóhoz amit én eddig olyan alaposan próbáltam felmérni.
- Egyedül laksz itt? Ebben a hatalmas kastélyodban? - éreztem hogy elmosolyodik kijelentésemen.
- Ahogy  te is a tiédben. - mondta lazán. De nem nagyon értettem.. az én házam semmi nem, hogy az övéhez képest, amúgy is..
 - És .. - léptünk be egy szobába. Minden rendezetten volt kikészítve. Az egyik falon három nagy polcon voltak egyforma távolságra egymástól felsorakoztatva a sapkái. A másik fal szinte egy polc áradat volt. Az egész cipői ott voltak szabályosan elrendezve. - .. ez a te szobád. - jelentettem ki. Mivel a szoba közepén fedeztem fel egy hatalmas franciaágyat. Amin minimum 4- en elfértek volna.
- Igen. - mondta unottan. Mi lányok mindent megadnánk egy ilyen szobáért. De őt feltűnően nem érdekelte.
- Értem. - mondtam és még leülni is féltem nehogy megtörjem ezt a csodálatos rendet.
- Szóval.. várj itt két perc és jövök. - majd elment a falba épített ajtó felé. És gyors mozdulatokkal tépte fel azt.
Majd eltűnt a szemem elől az egyik vállfa sorozatban.
Addig én megpróbáltam a lehetetlent. Úgy leülni, hogy ne süllyedjek el az eszméletlen puha ágyon vagy ne dúrjam össze.
Körül néztem a szobán majd meg akadt a szemem egy 'apróságon'. Először nem láttam tisztán hogy mi az így felálltam az ágyról és a mellette helyet foglaló komódhoz vettem az irányt.
De hirtelen vágtatott ki a 'falból' Justin. Én meg 360 C° - ot pördültem magam körül így szemben találtam magam a felém lépkedő fiúval.
- Mehetünk. - hadarta. És sietősen húzott ki a házból. Megkérdezte melyik járművel szeretnék menni.  Inkább csak a színeket sorolnám, mert azt nem szúrhatom el. Egy teljesen ezüst, egy tiszta párducmintás, és egy aranyban pompázó  jármű közül választhattam.
- Legyen ez! - mutattam rá a sorban második helyet elfoglaló autónak. Ami az aranyszínt öltötte magára.
Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót és mikor beültem becsukva azt megkerülte a kocsit beült a vezető ülésre és elindultunk..





            ~Rose~

      Mikor megfordult szemben találtam magam koromfekete tekintetével. És fél mosolyával.
- Szia. - köszöntem oda. Mire kicsit megemelkedett a szemöldöke és rám emelte tekintetét.
- Ó, hello! - nyújtotta el a szavakat.
- Bocs, de nem tudod hogy pontosan hol is vagyunk? - kérdeztem meg egyszerűen. De amint kiejtettem a szavakat éreztem milyen hülyén hangzik így kicsit felnevettem a végére.  Mire ő is megengedett magának egy kis mosolyt.
- Hát.. - Nevetett bele ő is mondandójába. - igazából nem tudom mire vagy kíváncsi arra, hogy melyik földrészen vagy hogy melyik országban ?! - vette viccesre a figurát.
- Nem, nem.. arra, hogy melyik utcában. - magyaráztam meg előző kérdésem.
- Oh, vagy úgy. - mondta.
Miután megmondta a pontos címet már nyúltam volna a telefonomért. De megállított. Én oda kaptam fejem ahol megfogta a karom és végig vezetve szemem a karjától arcáig belenézhettem újra fekete, de mégis most csillogó szemébe.
- Eltévedtél? - kérdezte a nyilvánvalót. Elvesztem szemeiben így csak egy bólogatásra futotta tőlem.
- Haza vigyelek? - tette fel a következő kérdést és mutatott a leparkoló autójára. Hát.. jó lenne ha elvinne, de mivel még csak most látom először így nem megyek bele.
- Nem, nem kell majd.. hívok egy taxit! - jelentettem ki majd elkezdtem ismételten kotorászni a táskámban.
- Ragaszkodom hozzá. -mondta ki egyszerűen és kivette fekete  kissé szaggatott farmerjából a slusszkulcsot  és maga előtt mutatta az utat ezzel arra ösztönözve engem induljak meg arra.
- Hát jó. - adtam meg magam. - de csak elviszel és semmi több. - adtam ki az utasításokat. Lehet kemény voltam, de nem akarom magam belekeverni semmibe.
Már jött volna, hogy kinyissa nekem az ajtót, de mivel nekem erre nincs igényem, hisz nekem is van két kezem és én is megbírom tenni ezt a feladatot így oda pillantottam és egy 'hagyd majd én' intéssel jeleztem hogy üljön csak be. Besiklottam az ülésbe majd elkezdett gurulni a jármű a hideg aszfalton.
Kicsit körülnéztem. Egy dobókocka alakú dísz volt felfüggesztve a visszapillantó tükörre erre elmosolyodtam.
Mikor át néztem a másik oldalra láttam amint ő is engem vizslatott.
- Hova is megyünk? - kérdezte az úti címet. Elmondtam és bekanyarodott arra az utcára. A sötéttől nem tudtam megállapítani hogy jó helyre megyünk-e, de biztos mosolya nyugalmat árasztott.
- Hogy is hívnak? - kérdezte.
- A nevem Rose Folles. - mondtam magabiztosan. 'Szép név'. Nem láttam volna, hogy megmozdul a szája, de a mondat ott visszhangzott a fejemben.  - Bocs mit mondtál? - kérdeztem eléggé zavart fejet vágva.
- Hmm?.. - mondata kis szünet után, majd egy kis mosoly ült ki az arcára. - Régóta élsz itt? - kérdezte, de az előbb történtek úgy lefoglaltak, hogy csak kis idő után jutott el agyamig a kérdés. s az hogy erre válaszolni is kéne.
- Nem csak ma költöztem ide. - adtam fel a logikus válasz keresését, mivel az is lehet hogy már halucinálok olyan fáradt vagyok.
- És máris eltévedtél? - próbált komoly maradni de a szeme körül összegyűlt nevető ráncokból láttam hogy ő is nevetségesnek tartja a helyzetet.
Majd egy nagy épület előtt leállította a motort és a fényszóró gyenge világításától rá tudtam jönni hogy a hotelnél vagyunk. Kiszálltam az autóból és elindultam a bejárat felé. Láttam, hogy jön utánam biztos be akar kísérni. ennyi még elmegy, de semmi több. Mondtam saját magamnak.
Megállva bevártam őt és mikor mellém ért újból neki indultam a bejárat felé.
Épp be akartam nyitni, de a másik oldalról is ugyan ezt tették így kénytelen voltam elengedni.
Mikor kinyílt a hotel ajtaja nem kicsit lepődtem meg..
Ilyenkor szokták azt a hülye zenét adni, hogy : dam, dam, daam!
- Ő a pasid? - kérdezte az a portás fiú aki bepróbálkozott nálam.
Na most legyél okos Rose. Ha azt mondom, hogy igen akkor fent áll az a veszély, hogy ő nincs benne a kis tervemben. De a nemleges válasz sem kecsegtet annyira. Így gyorsan dönteni kell.
- Hát.. - kezdtem bele és ránéztem a mellettem álló fiúra és próbáltam felfedezni valami érzelmet a szemében.
'Mondd, hogy igen!'
Halottam megint azt az ismerősen dübörgő hangot ott belül a fejemben. Már nem próbáltam logikus választ keresni csak rábíztam magam és megfogadtam amit mondott.  - Igen ő itt a barátom! - jelentettem ki magabiztosan pedig kicsit sem voltam az.
- Ó! Szia.. ömm.. - próbálta kihúzni belőle a nevét.
- Jack .. Jack Taylor. - mondta majd felém küldött egy biztató mosolyt. Örültem neki hogy benne volt a kis tervemben. ha most azt mondja hogy nem is a barátom biztosan megint rám hajt az a fiú, mert nem  éppen annak a fajtának látszik aki feladja egy visszautasítás után.
- Te is ide jössz a hotelba? - kérdezte cinikusan.
- Öm.. nem, nem én csak haza kísértem. - mondta és olyan jól játszotta szerepét, hogy majdnem én is elhittem.
 Mikor elindultam szemem sarkából láttam, hogy ha -ezek szerint- Jack elmegy azonnal faggatni kezd már csak azért is hogy idegesítsen. Így jobb lehetőség híján megragadtam Jack karját és behúztam a liftbe. Láttam arcán a meglepettséget és azt is hogy azért neki sincs ellenére a dolog.
- Ó szerelmem! - kiabálta a liftből úgy hogy a kint leskelődő fiú is nagyon jól hallja.
Erre elengedtem egy apró kacajt. De ő csak óvatosan mosolygott és egyre közelebb jött.





           ~Max~
   
       Beléptem a poros az eldugott kapun és szemben találtam magam a főnökkel. Jajj.
- Hol a lány? - kérdezte, de nekem nem volt rá válaszom. Ő még meg is mutatta nekem a képességét így még hibázni sem tudtam volna. De ott és akkor annyira sebezhetőnek tűnt.. Nekem is van azért szívem még ha nem is látszik rajtam.
- Hát az nincs meg.. - mondtam majd lehajtottam a fejem.
- Ezt meg hogy értsem? - kérdezte megemelve hangját. Én leültem az egyik roskadozó székre és folytattam a beszélgetést.
- Úgy, ahogy mondtam. - mondtam kicsit hangosabban, de amint elengedtem a szavakat tudtam hogy ebből én nem jönnék ki jól így vissza vettem magamból. - Már épp elakartam magammal hozni, de akkor meg gondolta magát és azt mondta, hogy vissza haza kell mennie. - hazudtam. Tudom nem kéne, mert azok mindig kiderülnek. De több lehetőség híján ezt tűnt a legjobbnak.
- És akkor megtudhatnám mi tartott ennyi ideig, édes fiam. - mondta nyájas hangon ami a legrosszabbat jelentette: ideges. És ha a főnök ideges abból jó nem sül ki.
- Utána mentem, de nem volt otthon. - hazudtam ismét. És felálltam a székről. Majd elkezdtem fel-alá járkálni.
- Akkor majd most már otthon lehet? - kérdezte tanakodva.
- Nem tudom. - mondtam pontosan azt amit épp gondoltam.
Hívott még pár embert és arra utasította őket keressék meg a lányt.
Majd már csak az emberei hátát láttam amit mindig egy fekete bőrdzseki alá rejtenek.
Én meg ott álltam szemben vele és vártam..
Arra, hogy nekem is adjon valami feladatot. De azt várhattam, mert csak nézett rám amolyan 'ez meg mire vár?!' fejjel.
- És én? - kérdeztem majd reménykedve mosolyogtam.
- Mi van veled? - kérdezte majd komótosan elindult. Be a foglyok ketrece felé. Követtem.
- Én mit csináljak? - tettem fel a következő kérdést.
- Etesd meg őket. - bökött a foglyok irányába. Én meg olyan hülyén nézhettem rá mint eddig soha. Erre megmagyarázta az előző kijelentését. - Most mi van? Mire vársz? Nem tudsz rendes munkát elvégezni. Annyit kértem hogy hozd ide a lányt. Erre te beállítasz ide este azzal hogy 'hát az nincs meg..' .
Lehet túl sokat vártam tőled. - sorolta a jogos érveit miközben összeszedte az asztaláról az iratokat. Én meg ott helyben megsemmisülten és megalázva éreztem magam. - Remélem azért ennyit még meg tudsz csinálni. - mondta és fél lábbal már kint is volt. Mikor kiért felvettem az asztalról a rabok kajáját és a koszos cella felé vettem az irányt. Résnyire kinyitottam az ajtaját és betoltam a retkes tálcán lévő 'falatokat'.
- Nicky, gyere itt a házi koszt. - mondtam nyájas hangon. Ha a főnök engem csesztet akkor nekem is le kell vezetnem a dühöm valakin.
-Az Nick, te barom. - köpte oda nekem. Tudom hogy az a neve csak szeretem megalázni őket.
- Mi van nem elég nagy az ágyad egy menetre Rebivel? - kérdeztem cinikusan. Nem szólt vissza. Jobban is jár mert most elég ideges vagyok, és ennek az oka nem csak a főnök megaláztatása volt.
Nem tudom mi történt Jade-el, de kicsit aggaszt is a dolog. Mármint kit érdekel az a kis ribanc ő tudja miről marad le.
Át mentem a szobámba és le feküdtem az ágynak nevezett koszos rongyokkal befedett kőkemény matracra.
Felhangosítottam a zenét. És hagytam hogy átjárja a testem és lenyugodjak kicsit.



Ez lenne a hatodik rész remélem hogy tetszett és komizzatok pipáljatok, iratkozzatok fel , mert ez nekem nagyon sokat jelentene! 
És ha már itt vagytok akkor osszátok meg másokkal is az oldal létezését. ELŐRE IS KÖSZÖNÖM!! 
És most egy kicsit belekezdünk az akciósabb részekbe is!!!! 

Ehhez a részhez ezt a zenét párosítanám örök kedvenc!

5. Fejezet - Döntések

               ~Rose~

      Döntések. Igen sokkal találkozol életed során és lesz olyan, ami egyszerű és kényelmes és előfordulhat, hogy nincs lelkierőd meghozni a helyeset.
Nekem is sokat kellet és kell majd még hoznom. De ezen szinte nem is kellett gondolkoznom. Míg más fél egy a költözéstől én örülök neki. Míg más fél egy idegen városban és iskolában tengetni hátralévő életét én másra sem vágytam egész életemben.
Salinasban nem éreztem magam otthon. És mindig arra gondoltam, hogy majd kinövöm, de így vissza gondolva 24 évem alatt már meg tettem volna.

Itt Canadában ajánlom, hogy más legyen már nem akarok költözni. Igen ezt én Rose Folles mondta. Mindig is szerettem költözni. Új város, új élet. Ez volt a mottóm. Eddig. De most eljött a változások kora.
- Tessék, ez az ön szobája! - hozott vissza a jelenbe a portás ki eddig a poggyászom cipelte fel a harmadik emeletig.
- Köszönöm!-mondtam egy mosoly kíséretében és elvettem a felém nyújtott kulcsokat.
- Nincs mit! - viszonozta tettem. És beállt a kínos csend.
- Szóval.. - mondtam és már fél lábbal a szobámban voltam, de ekkor megszólalt. Ezzel visszatartva, hogy beljebb menjek.
- Nem lenne kedve esetleg eljönni velem valahova? - kérdezte. Mi? Nem.. Nem is az esetem. Hhhmhh.
- Bocs, de van barátom és vele lenne dolgom ma! - hazudtam. Mert nem hagy más lehetőséget. Nem vagyok olyan beképzelt és lelketlen, hogy szemtől szemben megmondjam neki az igazat.
- Ohh - ült ki a meglepettség az arcára - Akkor nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam és.. Hát.. Töltse kellemesen a nap további részét! - mondta a végére a megszokott sablonos szöveget. Le tette a cuccaim és elment.
- Köszönöm és semmi baj! - azzal beléptem a szobámba.
      Próbáltam kicsit kipakolni. De a szekrény kisebb volt a kelleténél és a ruháim egy része a bőröndben "ragadt". Ilyen az én formám.
Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Mint az már szokásos nem ment semmi érdekes így ezt az ötletet elvetve elővettem a gépem és megnéztem az üzeneteim. Miután megállapítottam, hogy nincs szükségem olcsón mikróhoz jutni lentebb csúsztattam a virág alakú culsorom és megláttam drága jó barátnőm e-mail- jét.

Feladó: @Suzy
Címzett: @Rose
   
      Kedves Ro!

Már alig várom, hogy megmutassam neked Canadát! Meglátod nagyon tetszeni fog!

                                                                         Xx.Suzy

Amint elolvastam az utolsó mondatot magamban imádkoztam, hogy Suzynak igaza legyen.
Igazából tetszik Canada. Mármint amit eddig láttam belőle. Kicsi szekrények a hotelban és nyomuló portás. Hát nem nagyszerű?  Ugye érzitek a szarkazmust.


       


              ~Catrine~

- Hát.. - itt elhalkult és folytatni sem akarta, de muszáj lesz,mert már megöl a kíváncsiság. Mind a kettőjüknek megvan az a "Van egy titkom" csillogás a szemükben. De miért és mi az a titok? - Nem a legfilmbeillőbb jelent azt elmondom, de semmi többet. - fejezte be a mondatot és megette fagyija maradékát. Felállt ezzel arra ösztönözve engem is hogy tegyem ugyan ezt.
- Hát azt látom az arcodon. - mondtam és megindultam a kijárat felé. Lehet, ha nyaggatom elmondja? Nem ő nem olyan.
- Szóval most hogyan tovább? -kérdezte elállva az utam. Mivel mozdulni sem tudtam így zavart tekintetem rá emeltem és magyarázatot követelő hangnemben folytattam:
- Mi van? - erre elmosolyodott és hozzátette.
- Mármint te vehetsz ruhát én nem? - mondta komolyan, de látta, hogy majdnem elröhögtem magam így mosolyogva behúzott az egyik fiús boltba.
Szóval fiús bolt.. igazából nem is rossz innen még én is fel vennék egy-két ruhadarabot. Kevin megfogott egy laza caramel színű csőnadrágot, fekete zakót (!) , hozzáillő fekete nyakkendőt és az el nem maradhatatlan hófehér inget. Oh és, hogy ki ne hagyjam egy barnás sportos-mégis-elegáns cipővel "fűszerezte" meg jelenlétét.
Nem tudom hogy ezt, hogyan akarja össze harmonizálni, de majd ő kitalálja.
Bement az egyik öltözőbe és mondta, hogy kint várjam meg. Mi? Csak nem azt hitte, hogy be akarok menni vele. Ez hülye..
Mikor kijött kisebb mosoly kíséretében én köpni nyelni nem tudtam.

Mint azokban béna romantikus filmekben a lány kijön a fülkéből és a fiú megszólalni sem tud annyira lenyűgözi a lány jelenléte.
Most én voltam a fiú. Jézus, hová fajul ez a  világ..
Gyorsan elkaptam a tekintetem és magamban azon gondolkoztam, hogy bírt ilyen gyorsan átöltözni?
- Ez a nadrág nem kövérít?! - kérdezte lányos hangon és erre már nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel hangosan. Ő is ugyan ezt tette.
- Nem. - mondtam hirtelen abba hagyva a nevetést halál komoly hangon. Elmosolyodott és vissza ment az öltözőbe.

      A kocsiban nem beszélgettünk mivel nem volt hosszú az út.
- Kössz, hogy haza hoztál akkor egy óra és átmegyek hozzád. -mondtam belépve az ajtón, de fél kezével vissza húzott. Nem tudtam mit szeretne így kicsit féltem. De csak gyengéden arcon puszilt és egy "akkor ott találkozunk" mondattal eltűnt a házunk elől.
- Anya megjöttem. - kiabáltam beérve a házba.
- Azt láttam. Kivel voltál? - kérdezte és játékosan felhúzta fél szemöldökét.
- Csak Kevinnel voltam a plázában. Vettünk pár cuccot ez esti bulira. - mondtam és lazán a lépcső mellé ejtettem a vásárolt holmikat.
- És mi van közted és Kevin közt? - semmi bár lenne, de semmi.
- Mi lenne? Barátság. -mondtam és küldtem anya felé egy 'nyugi-nincs-semmi' pillantást. Kivettem a hűtőből egy kis frissítőt. (almalé)
- Mikor lesz a randitok? - kérdezte miközben szeletelte a paradicsomot.
- Mi ez nem randi anyaa ez szimpla barátság,mert nem érez irántam többet. - mondtam halkabban, mint akartam.
- De te igen! - mi ezt meg honnan veszi? Pfpp..
- Nem én sem! - tagadtam a legnyilvánvalóbbat.
- Persze. - na jó most itt hagyom. Mert amint látom ma hajthatatlan.
- Sziiia anyaa. - húztam el a szavakat és trappoltam fel a szobámba.
Míg tartottam fel a lépcsőn azon kattogtam, hogy anyunak igaza van-e?! Nem nincs. Zártam le magamban a témát.



         
               ~Rose~


- Szia. - köszöntem oda Suzynak. Amint meglátott nyakamba ugrott amit én szívesen viszonoztam.
- Nah még sok dogunk van. - mondta és elkezdte nyomkodni a telefonját. Milyen dolgunk. Fél kilenckor?
- Milyen dolgunk? - kérdeztem aggódva mégis mosolyogtam.
- Kell találnunk neked egy beavató bulit! - mondta a szerinte logikus választ. És elkezdett az egyik kis utcába  húzni. Jó látni Suzyt és szeretnék is "lazulni" egy kicsit, de azért nem akarok az első nap lerészegedni.
- Milyen beavató bulit? - tettem fel a kérdést. De tudom hiába  próbálkozok nem bírom más belátásra bírni akaratos barátnőmet.
- Istenem Ro, nem akarsz bulizni egy kicsit? Ígérem nem bánod meg- és elkezdte húzogatni a szemöldökét.
- Jó, oké, de ha nem fog tetszeni akkor én haza megyek. - jelentettem ki.

       A hotelbe érve lapos pillantást vetettem a portásra hogy Suzy ne vegye észre. Igazából nem tudom miért, de megsajnáltam. Mikor rá pillantottam észre vettem, hogy ő is engem néz. Miért?
- Ro. - szólt Suzy ezek szerint nem először.
- Igen? - kérdeztem és oda siettem a szürke lifthez. Miben lassú nyugtató zene szólt.
- Min agyalsz ennyire?! - kérdezte sejtelmesen.
- Semmin - adtam a gyors választ, de mivel nem láttam rajta, hogy elhinné gyorsan kiegészítettem. - .. Mármint azon, hogy mit kéne felvennünk. - mosolyogtam pedig nem is örülök ennek az egész ötletének.

- Hát.. - nyitottunk be a szobámba. - Az attól függ..
- Mitől? - kérdeztem és leültem az ágyam szélére.
- Hogy mit akarsz vele üzenni! - adta a választ  és benyitott a szekrényembe (!).  Erre zavartan rám nézett és tudtam mit akar mondani. Csak ennyi?! Majd rá mutattam a bőröndömre és azt is elkezdte kipakolni.
Régen is mindig így csináltuk. Csak akkor még anya óvó, féltésétől is szabadulni kellett.
Igen kiszöktünk. Ez akkor még a legjobb dolognak tűnt. De amint reggel fele hazaértünk megbántunk az egész "akciónkat". A szobafogság.
- Ez lesz az - húzta elő az egyik vállfán lógó ruhadarabot.
- Ezt veszed fel? - kérdeztem, mert nekem egyáltalán nem tetszett ez a ruha.
- Ja.. azt hittem, hogy te akarod.. - halkult el - de, ha nem hát  nem. - azzal le kapta magáról az őt takaró ruháit és fel húzta az enyémet.
Egy méretünk van. Emlékszem, hogy mennyire örültem ennek mikor jó ruhákat vásárolt.
- Nem én ezt szeretném. - fogtam meg egy teljesen fekete passzos ruhát mire egy ugyancsak fekete de lezser
ruhaféleséget vettem.

      Hát itt is lennénk. Suzy elhozott ebbe a házi partiba. Biztos a "házigazdának" nincsenek itthon a szülei.
Mivel még a medencében is pia volt. Mindenhonnan emberek özönlöttekbe.
Az egyik majdnem lefogdosott, de megismerte mekkora a csapódás a tenyerem és az arca közt.
Suzyt szinte nem is láttam mióta beléptünk az ajtón.
Nem tetszik ez nekem. Majd azt mondom, hogy sokat ittam. Pedig nem is ittam semmit.
Mondtam, ha nem tetszik akkor elmegyek innen. Szóval szasztok. Köszöntem el mindenkitől a gondolataimban.
El is indultam a kijárat felé. Át kellet lépnem pár eléggé szétcsúszott embert. Nem, nem segítettem nekik felállni.
Ki léptem a kapun, de a hangos dübörgés amit itt úgy hívtak, hogy zene nem szűnt.
Azt sem tudtam merre vagyok, mivel taxival jöttünk.
Hát.. az biztos, hogy itt nem maradok. De arra sem kicsi az esély, ha elhagyom a helyet eltévedek. Nem a tájékozódás az erősségem.
El hagytam a házat. Már vagy egy utcával odébb járok.
Itt minden világít az esti szórakozó helyektől, de olyan mintha semmit sem látnék. Eltévedtem.
Így marad az a terv miszerint keresek egy boltot vagy éjjelnappalit és megkérdezem hol is vagyok.
Befordultam az egyik kis utcába. Majd egy másikba. De nem találtam egyetlen olyan helyet sem ahol ezt józan embertől meglehetne kérdezni. Mire is számítottam. Első napom Canadában, de már el is tévedtem.
Jobb lehetőség híján még egy utcába befordultam.
Végre. Megmenekültem. Mármint.. látok egy férfit aki ránézésre nincs szétcsúszva.
Oda is sétáltam, de mikor megfordult egy nem minden napi látvány tárult a szemem elé....

Hát kész az 5. fejezet !! 
Remélem tetszik! A kommentelés, feliratkozás és pipálás rátok van bízva!!

Ehhez a részhez ezt a zenét párosítanám! Mostani kedvenc! Már vagy százszor halottam mégis minden alkalom olyan mint az első! :)

4. Fejezet - Honnan ismerik egymást?

            ~Catrine~

      Van mikor az ember egyedül a semmiben szeretne vesződni néhány percet esetleg órát. De, mikor megöl a magány és az unalom muszáj lesz valami társaságot találnod, mielőtt oda mész egy tükörhöz és elkezded sorolni magadban a hibáidat. Igen, megesett már. Mivel velem az utóbbi történt így felhívtam egy éppen kézre eső számot a telefonomból. A hívott szám nem más, mint Kevin. Jade barátja (csak barát) és mivel én a legjobb barátnője vagyok az előbb említettnek így volt alkalmunk megismerkedni. Azt, hogy honnan ismerik egymást én sem tudom, de kiderítem. Sokszor olyan megértően és lojálisan néznek egymásra mintha lenne egy közös titkuk, amit csakis és kizárólag ők tudnak.
      Kicsöng...
- Szia! - köszönt bele a telefonba az az érdes és nyugatatón csengő hang.
- Szia! Nincs kedved valamit csinálni? - tértem a lényegre.
- Hát kedvem az lenne.. - nem hagytam hogy befejezze a mondatot, mert közbevágtam.
- Csak időd nincs. Nem baj azért köszi! - már majdnem letettem a telefont, de :
- Én csak azt akartam mondani, hogy ötletem nincs. - jajj ez mekkora égés. Nem tudom miért vágtam ilyen gyorsan közbe.
- Oh ... jah ... - nevettem el magam kínosan.
- Vagyis már az is van. - Nem láttam, de tudtam, hogy most egy egoista mosoly ült ki az arcára. Igazából nem vészes, de azért ő mégis pasi!
- És pedig? - kérdeztem bizakodóan.
- Tartok egy partit ma ..
- Mit ünnepelsz? - általában akkor csinálunk ilyet vagy nem?!
- Úgy őszintén semmit csak az ősök elmentek itthonról és enyém az egész ház. És mivel nem vagyok önző megosztom pár emberrel. - ohh vagy úgy "a-szülők-nincsenek-itthon-miénk-a-ház-ergo-buli-vaaan" szituáció.
- Jó és mikor kezdődik? - érdeklődtem.
- Kilenckor és tart amíg tart...
- Jó. Mehetnénk együtt is.. - mondtam.
- Hát én igazából nem megyek sehova hisz itt lesz a buli - mondta a szerinte logikus választ.
- Ja, de nekem még nincs ruhám és nem lenne baj, ha elkísérnél - szóltam bele a telefonba míg leültem az  ágyam szélére.
- Nem lenne baj?! Kislány nélkülem nem mehetsz a plázába ruhát vásárolni és mi van, ha leárazás van és én nem vagyok ott? Elkapkodják az összes jó cuccot! - dörmögő hangja hirtelen egy meleg stylist-éhoz hasonult. Amit nem bírtam ki a nélkül, hogy hangosan fel ne nevessek.
- Akkor jössz?
- Még szép, hogy megyek! - a mondat végére egy megkönnyebbült nyögés is elhangzott.
- Oké! - azzal le tettem.
Ma kiderítem honnan ismerik egymást.  





            ~Jade~

      Éppen vissza fordulok a hűtőtől erre meglátom, hogy felém közeledik. Most mit tegyek? *Jajj ne már! Csak sétálj tovább vagy fordulj vissza a hűtőhöz* szólalt meg a belső kis hang a fejemben. De, ha vissza fordulok az már bunkó így inkább az első lesz a nyerő. De nem bírtam megmozdulni se, mert már ott volt előttem és elállta az utat mindenfelől.
- Tessék ezt ott hagytad! - nyomta kissé remegő kezembe az asztalon hagyott sajtot. Én nem szeretem csak azért veszem meg ha Cat vagy Kevin át jön. Mivel ők szeretik.
 Betettem a hűtőbe és próbáltam vissza fordulni ami kicsit macskásra sikerült, mert az előbb elfoglalt helyétől nem tágított. Oda léptem az asztalhoz és letöröltem. Az asztal nem kicsi így ráhajolva értem el a másik oldalt.
- Kész! - ugrottam egy kicsit távolabb az asztaltól amit Justin egy kis mosollyal az arcán nézett végig.
- Időt szoktál nézni? - kérdezte és mosolya állandósulni látszott.
- Néha.. te? - néztem rá kihívóan.
- Csak felmosásnál, mert mikor port törlök zene szól és beleélve magam néha táncolok a portörlővel. - erre kitörtem. És ő is. Nagyon tetszik a humora. Mindig is bírtam azokat az embereket akiknek szinte minden vicc. Nem értem miért?
- Tetszik a humorod. - valltam be, de utólag már megbántam.
- Csak a humorom? - kérdezte és szemeit összeszűkítve pillantott rám.
- Van más is ?? - válaszoltam kérdéssel. Mire szemöldöke a homlokéra szaladt. És ha jól láttam apró gödröcskéi láthatóvá váltak a hirtelen elejtett mosoly következtében.
- Kíváncsi vagy rá? - csak nem megint felém közeledik? Most meg mit akar bebizonyítani? Hogy tetszik nekem? Azt azért nem.. elég ha magamnak vagyok ilyen gyenge és naiv. Nem kell ezt neki is tudnia.
- Nem biztos. - mondtam és fordultam volna el, de megragadta a kezem és vissza húzott. Olyan erővel szinte a mellkasának ütköztem. Finom férfias parfümének illata megbódította fejem. De nem lehetek ilyen gyenge. Nem.
- Még mindig nem vagy benne biztos? - suttogta szinte a számba. Nem. Már biztos vagyok benne, hogy.. hogy kíváncsi vagyok, de nem hagyom magam.
- Hát.. - hajoltam kicsit közelebb hozzá. Akkor játszunk egy kicsit Justin..
Láttam amint kiül a "többet akarok!" mosoly az arcára. Szegény tényleg azt hiszi benne vagyok. - Igen. - adtam a gyors választ. És kikerülve őt tovább mentem. Hallottam, hogy szája elhagy egy dühös sóhajt és utánam jön.
- Kis huncut! - mondta és leültünk az üléstől néhol süppedt kanapémra. Megkerestem a kanapé résében a távkapcsolót. És elkezdtem a tévé adókat váltogatni. És, mint mindig semmi érdekeset nem lehetett találni.
Ilyenkor jön a jól bevált 'B' terv. 132-es adóra irányítottam. MTV. Imádom. És lám-lám a kedvenc számom ment.
- Igen! - vágtam nyertes képet. Justin értetlen fejét nem tudom megunni. - Ez a kedvenc zeném. - magyaráztam meg a viselkedésem.
- Ez a kedvenc számod? - kérdezte kicsit furán.
- Igen. Miért? - talán nem tetszik neki? Az baj, mert nem kapcsolom el.
- Hát.. Csak mert az enyém is ez.. - wow ezt nem gondoltam volna. Ő inkább ilyen, ahogy én és Cat nevezzük "elektromos" számokat kedvelőnek tűnt.
- Az jó, mert nem kapcsoltam volna el! - húztam szám egy kis mosolyra. Ő viszonozta tettem és inkább közelebb ült. Nem tudom mi célja van ezzel, de nem mondtam semmit. Élvezem a közelségét, de próbálom letagadni előtte.
- Wiggle, Wiggle, Wiggle. - énekeltük egyszerre a refrént. Majd egymásra néztünk. A meglepődéstől kicsit előrébb dőltem és ajkunk egymásét súrolta.

 Nem tudtam mit kéne most tennem húzódjak el vagy menjek tovább?
 De nem hagyta, hogy én döntsek.
Arcom fél kezébe fogta és közelebb húzta az övéhez.
- Nem. Ezt nem kéne. - mondtam szinte az ajkainak. Ah.. azok az ajkak. Színe, mint az eperé és gondolom az íze is olyan.
- Miért? - aggodalmaskodott. Mert tudom milyen az ő 'fajtája'. "maradsz-míg-kellesz-mész-ha-már-nem".
- Mert. - adtam az egyenes választ.
- Mit tettem? - vágott értetlen fejet.
- Semmit. - ültem kicsit távolabb. Ha ott maradok tudom.. beadom a derekam ennek a nézésnek.
- Akkor miért lettél ilyen rideg? - kérdezte és közelebb ült hozzám.
- Mindig ennyit kérdezel? - álltam fel és célba vettem a.. a.. igazából sehova nem tartottam. Csak minél távolabb tőle. Mert nincsenek válaszaim a kérdéseire.
Éreztem amint egy kéz a csuklómra tekeredik és vissza ránt.
- Gondolom ez megint egy ilyen 'csajos-dolog-ne-szólj-bele' téma. Így erről inkább nem kérdezek. Még képes lennél kirakni egy 'mi történt az előbb?' kérdésért. - mondta nyugodtan, de láttam rajta ott bujkál a szája sarkában egy apró mosoly.
- Lehet. - mondtam sunyin nevetve.
- Szóval ... - csapta össze két kezét és a lépcső felé tartott. - Mit veszel fel?
- Ezt hogy érted? - követtem.
- Hát Névtelen3 azt hittem jobb a memóriád.. azt mondtad jössz velem a buliba .. - Csak mosolyogtam azon, hogy még mindig nem mondtam meg neki a nevem. És hogy tényleg ki ment a fejemből a buli. Az hogy megakart csókolni teljesen össze zavart. - Oh.. és mikor szándékozod megmondani a neved? Mert szerintem neked sem lenne a legjobb, ha úgy mennék oda: Felkérhetlek egy táncra Névtelen3. És még engem is idiótának néznének, hogy így hívlak. - Igaz.
- Az igazi nevem... - Hatás szünet :) - Névtelen13 - kiabáltam vissza a lépcső felénél nevetve. Nem volt túl jó ötlet. Mert utánam futott és az ölébe kapott. Majd elkezdett velem együtt lassan felfelé lépkedni.
- Letennél? - kérdeztem nevetve.
- Nem amíg meg nem mondod a neved. - adta a logikus választ.
- Jó-jó elmondom csak tegyél le.
- Nah.. - tette kezeit a térdére és úgy lihegett, mintha vagy egy mázsa súlyt tett volna a földre.  Erre
vállba vágtam amin ő csak nevetett.
- Engem Jade-nek hívnak. Jade North. - valltam be. Nyújtottam kezem felé, mintha csak most találkoztunk volna először. Mire felkapott mint egy menyasszonyt és megkérdezte merre van a szobám.
Lábával berúgta az ajtót.
- Nem kéne rongálnod is. - és úgy tettem, mint aki tényleg haragszik.
- Bocsánat. - és szégyenkezve lehajtotta a fejét. Majd szinte egyszerre nevettünk a hasunkat fogva. - Na mutasd miből élünk. - mondta arra utalva milyen ruháim vannak. És elkezdte kivenni a vállfákon lógó pólókat.


         



           ~Catrine~

- Szerintem itt már lesz valami jó. - szóltam oda Kevinnek.
- Az előző 3 boltra is ezt mondtad, Cat. - vágott unott fejet.
Igaz. Már vagy egy órája a plázában járkálunk, de semmi olyat nem láttam ami tényleg tetszene. Kevinnek minden jó volt és idézem őt "neked még ez is jól állna" erre kivett egy kötött garbót. És még ő stylist-oskodott a telefonban.
- Jajj ne már, ha itt nem találunk akkor haza megyünk, oké? - húzogattam befelé.
- Mármint hozzád vagy hozzám? - kérdezte, miközben a szemöldökét húzogatta.
- Miért hova akarod? - mondtam és viszonoztam előző cselekedetét.
- Ez kérdés? Még szép, hogy hozzám.
- A-a nem megyek hozzád. Nálam vagy semmi.
- Ez nem dupla vagy semmi lenne. De jó nekem megfelel. - adta fel. Úgyis én nyertem volna.
Azzal bementünk a butikba. Én egyből felvettem az "akkor-is-találok-ruhát-ha-belehalok" pozíciót és kapkodva nézegettem a vállfákon lógó színes göncöket. De én nem is szeretem a színes holmikat. Így szememmel kerestem a legfeketébb darabot.
Láttam amint épp kifizetnek egy szürke ruhát és örömmel az arcukon hagyják el a helyet. És egy anyuka felpróbálja a legszűkebb ruhát a sorból. Tipikus.
      Kevin leült a próba fülkékkel szemben sorakozó fotelok egyikébe. Én találtam két fekete kicsit csipkés ruhát.
Meg próbálom. Már épp a fülkék felé tartottam, de megszólalt Kevin, hogy :
- Állj. Mutasd először meg nekem, Cat. - invitált a kezével közelebb.
- Minek? - vontam fel szemöldököm.
- Hát.. Csak.
- Jó és most úgy teszek, mintha ez nem lenne furcsa. - mondtam több szarkazmussal, mint szerettem volna.
- Szóval ez tetszik - vizslatta úgy, mint egy szakértő. - de neked is? - mutatott a csillogósabb ruhára.
- Hát nem rossz.
- Jó akkor próbáld meg.
- Megyek. - elindultam másodszorra de hallottam, amint utánam kiabálja hogy az alku még így is áll. Remélem jó lesz ez a ruha, mert most semmi kedvem hozzájuk menni, mert.. mert.. hát úgy igazából nem is tudom miért. Nem az van, hogy nem jön 'úgy' be, mint pasi, mert csak rá kell nézni. Jól beállított korom fekete hajától és szemétől szinte olvadni lehet. Teste nem az az agyongyúrt.. csak szálkás. Tetszik-e nekem? Igen. De ezzel ő nem így van.. asszem'.
- Caat..! itt ülök már vagy tíz perce és várom hogy ki gyere. Mi van elszakadt a ruha? - viccelte el a végét. Ha tudná, hogy a róla való elmélkedésem az oka várakozásának..
- Nem, Kevin, nem szakadt el a ruha! Csak idő mire átöltözök. - mondtam és már féllábbal kint voltam a fülkéből. - De már kész is vagyok. Hogy tetszik? - kérdeztem bizakodóan. És a tükör felé fordultam. Láttam a tükörből, hogy mosolyog ezek szerint tetszik neki a ruha. Hát végül is nem olyan rossz csak egy hosszú kabáttal kell eltakarnom mikor kijövök. Igen anya miatt..
- Jó ez lesz az! - mondta és már a kassza felé vette az irányt.
- Várj meg. - szóltam utána. Befordultam a fülkébe és lekaptam magamról a ruhát. Vissza vettem a másikat és követtem Kevint. Hahh.. azt hittem majd a kasszánál megvár de a fülkéből kifordulva éreztem, hogy valaminek nekiütközök. A valami alatt Kevin személyét értem.
- Hogy van az, hogy levenni félperc, de míg felvetted szinte elaludtam. - szólalt meg és mivel mellkasán pihent a kezem az ütközés következtében, éreztem hangjának vibrálását a tenyeremen.
- Hát így.. - mondtam és elindultam a kassza felé fizetni.
- Hé várj! - szólt utánam.
- Na?! - fordultam vissza. És megálltam.
- Majd én fizetek. - mondta lazán beérve engem.
- Nem kell.. Van nálam pénz.. - utasítottam finoman vissza.
- Cat! Ne csináld már.
- Mit is? - kérdeztem fél szemöldököm felhúzva. Ő csak rám meredt és enyhén csillogtak a szemei. - Jó akkor vedd meg te. Nehogy megsértsem a férfi egódat. - mondtam cinikusan.
Kifizette a ruhát és mellém zárkózott. Én megálltam az egyik olyan boltban ahol lehet fagyit venni.
Vettem egy  erdei gyümölcsöset neki meg egy csokisat. Remélem ezt szereti.
- Köszi! De honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? - kérdezte gyanakodva. És leültünk a legközelebbi padhoz.
- A fejedről. - mondtam az egyenes választ, de amint kiejtettem a szavakat éreztem értetlen tekintetét rajtam és már én is tudom milyen hülyén hangzott.. de igaz.

- Hogy érted, hogy a fejemről? - tette fel a kérdést.
- Úgy, hogy olyan típusnak tűnsz ránézésre. - mondtam ki lazán és nyaltam egyet a fagyimból. Oldalról láttam, hogy alaposan végignézte a mozdulatom. De tekintete még mindig zavarodottságról tanúskodott. - Mármint.. - folytattam - Ha valakire ránézel neked is eszedbe jutnak dolgok nem ?! - kérdeztem sejtelmesen.
- Hát most nem tudom mit mondjak arra, hogy a csokis fagyi jut rólam eszedbe. - erre hangosan felnevettünk. Ezt még én sem tudom megmagyarázni, de így van.
- És Jade- ről mi jut eszedbe? - kérdezte miközben nyalt egyet a fagyijából. Erről csak annyit mondanék, hogy:  Huhh.
- Róla.. - gondolkoztam el - a tábortűz. - adtam egyszerű választ. - Apropó Jade. Van egy kérdés ami már régóta gyötör csak nem tudtam kitől érdemesebb megkérdeznem.
- És mi lenne az? - nézett rám kutakodó tekintettel.
- Honnan ismeritek egymást? - böktem ki, de amint kimondtam arca teljesen megváltozott. A földet kezdte vizslatni, mintha csak valami érdekes lenne ott.
- Hát..


Ez lenne a 4. rész remélem tetszett!! Kicsit hosszabbra készítettem, mivel most azt várom hogy mondjátok meg tetszett-e és van értelme folytatnom! 
A következő rész 3 komi után jön remélem meglesz. :) :) 

   ~by:Mar!ka~

Ehhez a részhez ezt a zenét párosítanám. Igen ez volt a kedvenc száma Jade-nek és Justin-nak ! :)

III. Fejezet - Randi?!

            ~Jack~

      Hát igen ez Justin.. Mindig rossz halra veti ki a hálóját. Ja, én meg sem szólalok, mert a "halászat" nekem sem megy olyan jól. Remélem akad valaki a buliban aki nem csak "azt" akarja velem.
Miközben a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben észrevettem egy padot amin üldögélhetnék egy kicsit.
      Azt hiszem valami cigis "járt" itt, mert a padon ülve és szerintem a körülötte lévő 2 méteres körzetben is csak a nikotinos levegőt kaphatta meg a tüdőm. Én nem cigizem. Nem is akarok.
Elmélkedésem hirtelen más témára terelődött.
És mi lesz majd Jasonnal és a többiekkel? Azt hiszem Justinnak már van egy-két ötlete a kiszabadításukra.
Jó lenne megint látni őket. Főleg Nicket, azt hiszem Justin után csak vele értem meg magam.
      Mikor felálltam a padról a kávézóhoz vettem utam. Megláttam egy idős hölgyet az asztalnál gondoltam hülyülök egyet. Szoktam!
- Jó napot! - köszöntem.
- Jó napot!
- Mi jót csinál?
- Ahogy látja, fiam a kávémat iszogatom. - nevettem egyet.

 Az idősek mindig úgy hívnak hogy fiam. Ennek milyen oka van !?
- Ha nem látná vak vagyok! - hazudtam neki. Csak a reagálására voltam kíváncsi.
- Oh fiam nem kell megjátszanod magad látom hogy a pupillád nem győz ide oda szaladni. - ezt meg, hogy direkt egyfelé néztem vagy nem ?!
- Csak kíváncsi voltam hogy hogyan reagál.
- Miért? - bele  a közepébe. Én sem tudom miért de folyton ezt teszem mindenkivel. csak kíváncsi vagyok.
- Kíváncsi vagyok.
- Vagy kicsit szórakozott. - mondta.
- Nem jár rossz helyen. - igaz.
- Na, fiam, nekem mennem kell. Lekésem a buszt. A számlát kérném.
- Hagyja csak. -mondtam arra utalva kifizetem helyette.
- Köszönöm. Bár több ilyen fiatal lenne a földön. - Fel nevettem.
- Sokat kér. - "köszöntem el".
      Igen belőlem csak egy van !!


           ~Jade~

Ő meg mit keres itt? Bár, nem mintha bánnám. Legalább van kivel beszélgetni.
Felvette a kezemből kiesett műanyag vizes palackot és odanyújtotta nekem. Udvarias. Oda kísértem a kanapéhoz. Majd leültünk. Ahogy látom nem nagyon tetszik neki a lakásom, mert csak lapos pillantásokat vet mindenre.
- Nem tetszik a lakásom, Justin?.. - Ahogy kimondtam a nevét felkapta a fejét és rám szegezte tekintetét.
- Nem, nem .. izé.. Nagyon otthonos. Névtelen3. - Ezen elnevettem magam. Tényleg! Még a nevem sem mondtam meg neki. Azt hiszem azért, hogy még lássam. Ez sikerült is.
A lakásOD?.. - Hangsúlyozta a ragot. Hát.. lehet fura, de igen az én lakásom miután a anya "elment" engem itt hagytak a mamámnál. Még kicsi voltam. (8 éves) Anya sürgős távozását fel sem bírtam fogni. De a mama mindig ott volt nekem. Akármikor bajom esett vagy csak beszélni akartam valakivel ő ott volt. De most már őt is elvesztettem. Ilyen az én formám. Már senkim sem maradt. Csak az az ember akinek mikor kiöntöttem a szívem egy elhanyagoló mondattal törte azt ketté. Max.
- Igen, igen... az enyém. - mondtam nyugodtan. Mégis odabent forrtam a dühtől. Mindig ideges leszek, ha erre gondolok. Meg kéne tanulnom uralkodni rajta, de nem bírok.
- Egyedül laksz itt?? - akadt ki.
- Hát utálom a kutyákat és a macskák sem a kedvenceim. - ezzel arra utaltam, hogy nincs kivel laknom, amin ő csak elmosolyodott. És láthatóvá váltak a kis gödröcskéi. Imádom az olyan embereket akiknek van ilyenük, mivel nekem nincs vagy csak én nem vettem észre eddig. Nem tudom...
- Szóval egy 18 éves lány egyedül mászkál az utcán majdnem elüti egy kamion és mikor haza ér nincs ki leszidja.
Irigyellek.. - elmosolyodtam pedig semmi vicces nem volt benne hisz azt a dolgot mondta ami engem a leginkább zavar és nem értem az utolsó mondatot sem.. Rajtam nincs semmi irigylésre méltó higgye el nekem, mert ez az az egy amiben teljesen biztos vagyok..
- Hidd el jobb ha leszidnak és segítenek megoldani a problémáid, minthogy négy üres falnak mondd el bánatod vagy örömöd. Mert a falak nem empatikusak veled.. - jajj gondolom ez teljesen hidegen hagyja.. vagy mégsem teljesen, mert mikor abba hagytam az ujjaim tördelését valami mást véltem felfedezni az arcán.. mintha ő is tudná milyen ez.. de nem az előbb mondta hogy őt van ki leszidja?
- Tudom milyen érzés.. - mondta halkan, majd lehajtotta a fejét.
- És milyen?.. - kérdeztem.
- Hmm? - gondolom nem rám figyelt így megismételtem a kérdésem, ittam egy kortyot a vízemből, majd lassan elkezdtem a nappaliból a konyha felé venni az irányt. Intettem neki, hogy tartson velem. Majd lazán felállt és felém lépkedett.
- Csak gondolom ezt kell ilyenkor mondani vagy nem?.. - láttam rajta hogy egészen más bujkál a mondat mögött, de egy vállrándítással tereltem a témát.
- Kérsz valamit?
- Igen egy whiskyt.. - mondta egy huncut mosoly kísértetében.

- Tudtomban nem vagyok pultos.. így be kell érned narancslével is.. - nyújtottam oda neki. Mikor elvette ujjaink összeértek. Szeretném azt hinni, hogy direkt volt, de nem magam hiú reményekkel.
- Hát.. legyen.. - biccentett egyet - ez is megteszi. - majd belekortyolt a "whisky helyett narancslébe".
- És miért jöttél ? - tértem rá a lényegre. Hezitált egy kicsit, majd:
- Csak, mert az egyik barátom ajánlott egy bulit ma 9-kor kezdődik és tart ameddig tart.. - kacsintott egyet.
- És? .. - dobtam a vállam fölött a kérdést. Mivel megéheztem és arra gondoltam most egy szendvics is megteszi.
- Hát, ha van időd és nem akarsz a falaknak empátiát tanítani eljöhetnél velem.. - kezem megállt miközben be akartam csukni a hűtőszekrény ajataját. Majd hirtelen csaptam be. Most mit mondjak ? Igen elmegyek vele.. Vagy nem, mert kitudja tesznek-e valamit az italomba és "bevadulok". Volt már rá példa.
- Szóval?.. - csikarta volna ki belőlem a választ. De nem volt válaszom. Vagy van szó az igen és a nem között?
- Talán.. - igen tehát van.. :)
- Ezt igennek veszem - nem azt mondtam hogy talán? most meg már ki is pipálja a "randira hívom ő meg igent mond" akciót.
- Jó egy feltétel.. - adtam fel.
- És pedig? - kérdezte.
- Nem hagysz ott és szépen haza hozol! - jelentettem ki amin elmosolyodott. Én meg hozzá kezdtem a sonkás szendvics készítéséhez, mert már elég éhes vagyok.
- Rendben egy feltétellel.. - tehát neki is van.. jajj..
- És pedig? - kérdeztem úgy ahogyan ő. Sejtelmesen.
- Nekem is csinálsz egy sonkás szendvicset .. - vágott "győztes" arcot. Mire hangosan felnevettem.
- Áll az alku. - mondtam majd kivettem a kicsit megviselt fa szekrényből még két szelet kenyeret. Mikor vissza pillantottam a szép barna szemeivel találtam magam szembe. Gondolom végignézte a "műveletet".
- Hé, nekem nem lesz elég annyi! - mondta.  Tudom, hogy csak azt akarja megint lehajoljak így egy szemforgatás kíséretében kivettem még kettőt.
- Biztos elég? .. - kérdeztem. És még mindig guggolva a választ vártam.
- Amint idehoztad azokat jöhet még kettő.. - persze. Azzal megragadtam az egész zacskót és vissza indultam a pult felé.
- Csak vicceltem. Most vidd vissza, mert nem eszem meg a dugi készleted. - mondta nevetve.
- Marad. - jelentettem ki.
Miután elmondta miket tegyek bele neki és mi az amit ne, mert akkor már meg sem eszi (olyan volt, mint egy 5 éves mikor beletettem a savanyú uborkát, de mikor láttam hogy fejet vág azonnal kikaptam onnan) megkérdezte mit fogok felvenni. Elgondolkodtam.. Mit is? Majd körbe nézek..
- Még nem tudom. - mondtam miközben lenyeltem az utolsó falatot és elkezdtem pakolni.
- Nehogy azzal csinálj ki velem hogy egy bő térd alá érő ruhát veszel fel mert felbontom a megállapodást. - mondta.
- Tetszik az ötlet, de mivel ott hagynál így besorolom 'b' tervnek ! - húztam el a szám. Mire felnevetett.
- Ez még 'd'-nek is rossz - nyelte le az utolsó harapást is. Majd, mikor észre vettem, hogy nylogatja az ujját elmosolyodtam. És odaadtam neki egy szalvétát.
Elpakoltam a "korai vacsorám/vacsoránk" után. Már épp vissza fordultam a hűtőtől mikor láttam hogy csak egy lépésnyire volt tőlem és nem, hogy megtartotta volna egyre csökkentette a távolságot...

Kész a harmadik rész is remélem tetszett és várom a komikat is !! Tudom kicsit késtem de a kövit hamarabb hozom!! Lécci' komizzatok is mert nem tudom mi a véleményetek róla és hogy van-e értelme folytatnom! 

Ehhez a  részhez ezt a zenét párosítanám nagyon szeretem !!

II.Fejezet - Ő egy Lázadó?!

          ~Justin~
   
       Áhhh ez a csaj, egyszerűen kész! Nem találom a szavakat...
Nem értem miért nem akarja megmondani a nevét? Ja, hogy ő egy ilyen "titokzatos" fajta. Nem. Csak azt akarja, hogy még vissza menjek mindig ezt játsza minden fiúval vagy csak velem? Oh, már bekavartam saját magam!
De a neve.... Vajon mi lehet?.... Biztos valami kemény, erős, nőies ....
De egy kérdés az ezer közül  a legfontosabb. Miért nem hallottam a gondolatait? Ez a mondat úgy cikázott a fejemben, mint mennydörgés az égen, mikor zuhog az eső.
Megvan...
Nem, nem az nem lehet. Oh, ez... Á nekem sosincs szerencsém. Ez nem igaz.
De nem tudok mit tenni le kell tennem róla. Megint nincs erőm azt végig csinálni, mint az előző -befutóval-.

      Felhívom Jacket. Ő majd segít. (ő mindig) Miután tárcsáztam arra gondoltam mi lehet velem a baj?
Tettem valamit vagy... Mindegy is.
Körülbelül a harmadik csengésre fel is vette. Beleszólt.
- Mizu, bro? - "köszönt".
- Semmi csak megint elbánt velem a jó öreg "égi atya".
- Ne beszélj így róla én... én hívő ember vagyok... - akadékoskodott, de szerintem csak hallotta a hangomon a rosszkedvet és így próbált "felvidítani a maga módján".
- Óh igen? És mióta, Jack?!
- Hát... hát... nem az a lényeg mióta csak... Nem mindegy?
- Jó, de ki ne gyere a telefonomból és lőjj le , mert kételkedek az előző kijelentéseden... - válaszoltam.
- Azt is lehet?! - hülyült tovább. Mire csak hangosan felnevettem.
- Amúgy el kéne gyere hozzám, mert megbeszélést kell tartanunk.
- Jó megyek... izé. Ámen. - tette hozzá.
- Jól van gyermekem. - szálltam be a viccbe és "letettem" a telefont.

      A megbeszélést csak azért tartom hogy elmondjam neki, hogy találtam még egy lázadót és remélhetőleg még nem találta meg az a mocsadék Peter.
Oh már csak az kéne, hogy egyből ránk szálljanak.
Peter az Unrebels vezetője akik nem "szeretik" a betolakodókat. Már három lázadómtól kellett búcsút vennem miatta. Jason, Rebeca, Nick.
Jason nem más, mint a világ leggyorsabb futója, mert nagyon gyors a lába... ja nem csak azért fut úgy mint egy gepárd, mert ez a képessége. Ahogy Rebeca tüzet varázsol a semmiből, Nick képes tengernyi vizet árasztani csupán azért, mert ez a képességük.
Azt még nem tudom hogy hányan vagyunk, de ki kell derítenem mert, ha máshol is vannak olyanok mint én/mi
akkor olyanok is lesznek, mint Peter. Meg kell védenem őket is, de elsősorban vissza szerzem az embereimet.
Mikor Jack megjött elmeséltem neki "névtelen3"- mat. Nem értette mit akarok ezzel mondani. Azt is elmondtam, hogy nem volt hajlandó elmondni a nevét.
- Titokzatos -mondtam
- Szerintem csak azt akarja, hogy még vissza menj hozzá. - mondta a szerinte helyesebb érvet.
- Én is gondoltam rá.
- Jó ennyi lenne a "megbeszélés" lényege? - tért rá a lényegre.
- Körülbelül. Miért van valami sürgős dolgod? - kérdeztem.
- Ja nem.. csak akkor elmehetnénk egy tök jó kis buliba. - húzogatta a szemöldökét, ezt a csajoknak kéne csinálnia.. Már régóta egyedül van és szerintem már elege van ebből.
- Mikor lesz?
- Asszem', kilenckor kezdődik és tart amíg tart.. - vigyorodott el.
- Akkor addig még vissza nézzek a csajhoz.
 A kijelentésemre, hirtelen felcsillogott a szeme. - Neked tetszik igaaz? - húzta el a szót. Hát most két lehetőségem van 1) letagadom és szinte biztos, hogy akkor rárepül.
                          2) elmondom hogy tényleg tetszik és elkezdünk arról beszélni, hogy mennyire beszoptam.
- Hát.. nem rossz. - tehát a kettő közt mentem el. Nem rossz.Pacsit nekem.
- Mi van talán, nem elég jó a nagy Justin Biebernek?
- Sok lenne ha egyszer rám figyelnél?... - ez nem hallotta?
- Mire akarsz ezzel utalni? - értetlenkedett.
- Arra hogy most jártattam a szám azzal hogy nem hallottam a gondolatait. És kikek nem hallom? - néztem rá hogy fejezze be a mondatom.
- A lázadóknak. - adta a választ.
- Igen, bro..
- Ezt benyaltad. - közölte hidegen.
- Tudom..
- De a buliban elfelejtheted..
- Hagyjál már nem vagyok szerelmes csak tetszik a csaj.. - jézus, ez mit hisz?...
- Nyugi, bro..
- Mindegy. - hagytam rá.
- Na én megyek.. -mondta miközben a telefonját nyomkodta.
- Hová is ??
- Csak sétálok egyet. - mondta - De a buli még áll úgyhogy fél kilencre gyere értem - A végét már csajos hanggal mondta, amin jót nevettem.

                ~Jade~

      Ezt nem hiszem el még volt képe ide jönni? Na az igaz hogy én szaladtam el de amit mondott az még mindig fáj. Mi az hogy "Ez nem fog működni?.. " emlékeztem vissza  az elharapott szavakra.
- Te meg mit akarsz? - kezdtem flegmán miközben be akartam tenni a kulcsomat a zárba. De az nem akart beletalálni. Ez mindig így volt amikor hazajöttünk a randinkról. Szerintem azt hitte direkt babrálok a kulccsal, de nem így volt. Akkor még örültem is ennek, de most.. most szinte feltépném az ajtót csak hogy magam mögött tudhassam.
- Jade én nem értem miért is szaladtál el, de ezt meg kell beszélnünk.. - ezt nem értem azt hitte nem fogom hallani azt amit elsuttogott magában ?
- Áhh még hogy nem értetted én meg pontosan értettem ..  
- De mit értettél ? - értetlenkedett.
- Ne játszd a hülyét, mert nem vagy az és én se szóval.. Szia Max és viszlát Max. - Azzal becsaptam az ajtót. Mi megvédett a külső fenyegetéstől.
      Be mentem a nappaliba és ledobtam magam a kanapéra ami pont a tévé előtt tornyosult. Azt hiszi elfelejtem és nem érdekel a kételkedése a kapcsolatunkban?? Téved.. Már én sem tudom mit is érzek iránta. Gondolom nagyon bizarr egy ilyen dolgot megtudni.. De ha igazán szeretett/szeret akkor megértéssel kellett volna fogadnia a -híremet-.
És most meg találkoztam valami Jason.. vagy nem.. Justin. Igen Justinnal.
Helyes meg minden. Nem meg minden, hanem egyszerűen nincs más szó rá mint a : Tökéletes.  
Centire pontosan beállított haja ápoltságot sugall. Mogyoró barna szemei meg egyenesen tüzet lobbant a lányokban. És a stílusa.. Na az a legjobb része.
Olyan.. laza mégis összeszedett.
Mintha szinte már leesnének róla a ruhák és ezzel is önmagát tükrözi. Amikor a kórházban hirtelen hátulról átkarolt egyszerre nyugodtam meg és lettem izgatott. Ugyan ilyen volt Max is az elején. Vagyis csak az érintésére reagáltam így, mert az kétség kívüli hogy Justin 2x rátesz stílussal és kinézettel. De minek gondolok most mindkettőre és miért hasonlítgatom össze őket??
Igazából én sem tudom. Mert én ilyen könnyen beleesek mindenkibe.
Ez a legrosszabb, ha tudod magyarázatra szorul a viselkedésed, de nincs rá olyan szó/ mondat amivel megtehetnéd..
Gondolat menetemből az ajtó csengője rángatott ki. Ha megint Max jött értetlenkedni vissza csapom az ajtót.
Már a második csengőszó hallatszott.
Mikor kinyitottam és szinte még az ásványvizes palack is majdnem kiesett a kezemből.


Hát ez lenne a második fejezet remélem tetszik és hagytok egy kis nyomot magatok után. Ma felfedeztem az első vissza jelzést.
Ti is nyomjatok egy +1 et és tudni fogom hogy van értelme tovább folytatnom. De ezen kívül a komikat is szívesen fogadom. Ehhez a részhez ezt a dalt párosítanám ami megmutatja hogy amit mások mondanak a hangjával kapcsolatosan az kamu!

xx.~mar!ka~

I.Fejezet - Névtelen3

            ~Jade~

       Megint egyedül. Nem értem miért pont velem ?!
És csak ez a kérdés járt a fejemben. Újra és újra.
     
      Miután elmondtam Max-nek mi "történt" vele/velünk??!
Felvette a szája az o alakot. Nem vártam mást, akkor és ott. De tényleg! Hirtelen jött kitárulkodásom, visszafolytottá vált és csak vártam a következő lépést/reakciót.
Annyit tudott kibökni -MI?! Akkor ez nem fog működni!-. Mondta úgy,hogy meg se halljam.

De meghallottam és csalódtam. Nagyon nagyot.
 
      Hirtelen elrohantam. Most itt ülök. Fáj, szinte bele halok, de nem tehetek mást. Azt hittem kibírja....., hogy a kapcsolatunk kibírja. De tévedtem -megint-. Legszívesebben egy ágyban magzatpózban sírnék amíg ki nem száradok! De erősnek kell lennem! És az leszek!
   
      Mikor már arra az elhatározásra jutottam végeztem a gondolkodással, mert ez az elmélkedés lesz a végem..
Felálltam, mivel a zebra még elég messze volt ezért arra gondoltam "átvágom" magam a közlekedésen.
Szétnéztem és mikor úgy láttam nem les rám már más veszély elkezdtem lépkedni a túloldalra.
   
      Ekkor mintha megéreztem volna.. vagy az is lehet, hogy csak hallottam a hangját :)

elfordítottam a fejem oldalra. Huh mekkora kamion... MI? egy KAMION ?!.... Láttam ahogy az emberek is figyelmese lesznek rám, mert a felém száguldó 100 mázsa vas "doboz" egyfolytában csak a dudát nyomta.
De azt nyomhatta.. mert én abban a szent helyben megdermedtem. Lábaim szinte ólommá nehezültek.
Egy moccanás nem sok, annyit sem tudtam odébb csúszni.
Már csak szinte 5 méter volt köztem és az ellenségem közt ekkor egy kart találtam magam köré tekeredni.
Nem is figyeltem rá csak hagytam, hogy magával ragadjon.
     
       Másik percben egy kezelőben találtam magam. Egy orvos a szemembe világított a "lámpájával".
Azt mondta kövessem a fényt. Ez kicsit viccesen hangzott. Ezért önkéntelenül is mosolyra húztam a szám.
Mire egy másik alak is mosolyogni kezdett azt hiszem mögülem jött a hirtelen elejtett kacagás.
Miután már vége volt a -megvakításomnak- hátra néztem. Nem kellett volna... vagy mégis?!

      Egy szőkés-barna bezselézett hajú sráccal találtam magam szemben. Jól nézett ki! De semmi több, mert amint megfordultam lehervasztotta a mosolyt a szájáról és élesen rám nézett.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Hát most már jobban... - mondtam kis mosoly kíséretében.
- Akkor jó. - mondta komolyan - akkor mehetünk.
- Hová is ?! - kíváncsiskodtam.
- Itt szeretnél maradni ?!.... - nézett rám úgy, mint egy elmebetegre. Jó túlzok, de abban a percben úgy is éreztem magam a kíváncsiskodó tekintetektől. Mivel erre a kijelentésemre az orvos is felkapta a fejét.
- Nem, nem menjünk.... - nem ismertem, de nem úgy nézett ki, mint egy bérgyilkos. Inkább, mint egy fiú modell.
- Gyere! - ragadta meg a kezem, jól esett nem is értem miért?! Elmúlik..., mint a karácsony!
- Merre viszel?
- Ha elmondod hol laksz, akkor oda, de felőlem nálam is töltheted a nap további részét - kacsintott.
- Megmondom hol lakunk... - jött a gyors válaszom, mire ő csak egy mosollyal jutalmazott.
- Jó, de várj meg itt beszélek az orvossal, hogy milyen gyógyszerek kellenek, de nem hiszem hogy van rá szükség.
- Akkor meg minek kérdezed meg? - húztam kicsit...
- Hogy bebizonyítsam az orvoslásban is jó vagyok. - dobott egy száz watt-os mosolyt a válla felett menet közben. Remek egoista... nem mintha akarnék tőle bármit is és ez szerintem viszonos. Max se értette meg és fogadott el úgy ahogy vagyok azaz csomagban a "képességemmel". Ő miért tenné?!
Lehet már engem senki se fog "úgy szeretni". Mindegy most nincs másra szükségem, mint egy kiadós zuhanyzásra és pihenésre.

      Mikor vissza jött neki volt igaza és erre igazán büszke volt. Erre egy válasz van PASI.
- Nah mehetünk? - mondta és egyfolytában bazsajgott. Ez kezd idegesíteni. Ha az úton is ezt csinálja Végem..., mivel jól áll neki a beképzeltség van ilyen ? ;)
- Ha így fogsz kinézni akkor nem ... - szóltam be neki hagyja már abba a mosolygást.
- Mi az hogy "így?" - utánozta a hangom.
- Ne mosolyogj már, értem igazad volt értesz kicsit az orvosláshoz... vagy csak láttad hogy nincs semmi bajom. Logika!
- Ez nem logika hanem zsenialitás.. - nagyon úgy tűnt, hogy csak megakar nevettetni nem értettem miért? De sikerült neki.
- Mehetünk? - sietettem kicsit...
- Igen. - mondta magabiztosan.
- Viszlát! - köszöntünk oda az orvosnak.
- Viszlát és vigyázzon a barátnőjére. - intézte a kérdést a mellettem álló fiúnak.
- Mi nem is... - próbáltam kivédeni magam, de Ő nem hagyta.
- Meglesz. - karolt át és mosolygott oda az orvosnak.
- Ezt meg minek kellett? - kérdeztem jogosan felháborodva.
- Ő csak egy orvos nem lesz belőle baj ... - mondta.
- Amúgy sem lenne belőle "baj" csak nem szeretek hazudni!
- Mi sem hazudunk..., csak jósolok. - mondta mosolyogva. Ezt csak egy szemforgatással " jutalmaztam".

      Kiléptünk a kórház elé és megláttam a "járművét". Az aztán kocsi!!! Azt hiszem eléggé elbambultam.

Mert előttem állt és csak mosolygott rám...
- Tetszik? - kérdezte önelégülten.
- Hhmhh... nem rossz.. - vágtam oda neki mire csak szélesebb lett a szája.
- Szállj be! - mondta.
- Jó.
       A kocsiba beülve szerintem elájultam. Ez belülről még szebb!!
- Wow! - mondtam annyira halkan, hogy szerintem meg se hallotta.
- Kösz. - jajj meghallotta.
- Nincs mit!
- Hol is laksz ?! - tette fel a legfontosabb kérdést.
   
       Miután megmondtam elindult az úton csak az ablakon kifelé néztem... ja nem mert  lefoglalt a vezetése egyszerre volt erős és simulékony is. Jó párosítás. Szerencsére nem látta vagy még is ?? Mindegy!
- Oh még meg sem köszöntem - szégyelltem el magam - nagyon szépen köszönöm hogy megmentetted az életem... -hálálkodtam.
- Nincs mit! Még be sem mutatkoztam a nevem Justin ... Justin Bieber. - mosolygott biztatóan. - amúgy megjöttünk!
- Köszönöm...
- Neked mi a neved? - erősködött mert látta rajtam nem akarok válaszolni.
- Névtelen3. - mondtam büszkén és kilépetem a kocsiból, mikor kicsit visszafordultam láttam az értetlen fejét mit egy mosollyal jutalmaztam.
- Miért pont 3 ? - kérdezte, mert gondolom feladta az elmélkedést, hogy miért is nem akarom megmondani a nevem...?!
- Ez a kedvenc számom. - valltam be.
    Azzal sarkon fordultam, és célba vettem az ajtót, de amit ott láttam az igazán meglepett...

Tessék kész az első fejezet is remélem tetszik és komizni ér!! :) :) 
Ehhez a részhez ezt a zenét választanám ami nem mellesleg a mostani kedvencem tőle! :)

Köszi hogy idenéztél ! 

Prológus

"Prológus"


            ~Jade szemszöge~

    Áhhh mindig ez van tudhattam volna, de nem én megyek a saját fejem után  -mint mindig- !
Anya szólt -még kiskoromban- hogy ne higgy a szemednek és idézem őt :  "egy könyvet sem a borítójáról kell , megítélni "
Jajj még amikor kicsi voltam, ittam anya szavait! És most is ezt tenném !
Bár megtehetném!
Bár még mindig itt lenne!
És most itt ülök egy magam. Egyenesen mert ezt tanította anya. Egy elhagyatott padon a saját gondolataimat sem hallom a kamionok "zajától". Pedig lenne min gondolkodnom és át is akarom gondolni. Elejétől végéig.
Miért hagyott itt? Nem is szeretett ? Kicsit se ?
De én megbíztam benne, mint mindenkiben. Ez átok -rohadtul az-. Ez sem tartozik az előnyeim közé.
Ha elmélkedni szeretnék mindig ugyan arra a helyre megyek és most is ezt fogom tenni ! Már megyek is!

   Végig mentem a megszokott úton:
                                                         
   Míg meg nem találtam azt az ismerős padot amihez annyi emlékem fűződik, hogy sírni tudnék ha csak rágondolok.
                                                       
   Leültem és próbáltam felfogni mi történt velem nemegészen negyed órával ezelőtt.
Próbáltam!
Gondolkoztam...
 


          ~vissza emlékezés~

   - Figyelj! -kérleltem hogy végre rám koncentráljon ...
- Mondjad, édes - éreztem a tekintetét rajtam így belekezdtem...
- Max, mutatnom kell valamit - és mélyen a szemébe néztem a különleges kontakt lencsémen keresztül.
- Mit?! - nézett rám értetlenül.
- Várj... - és elfordultam hogy kivegyem a lencsét.
Mire vissza fordultam, megint Max értetlen és kíváncsi tekintetével találtam magam szembe .
- Nah ?! Mit szeretnél megmu... - a mondatot nem tudta befejezni mivel a szemem reagált az övére és beindult a különleges reakció. Amit a mai napig sem tudtam megmagyarázni senkinek. És amit csak és egyedül anya tudott megérteni és elfogadni ahogy engem is.

   Nem tudom mit látnak amikor a szemembe néznek,de a meglepődött, félő és kiváncsi tekinteteken kívül sosem láttam mást az arcukon.
Mikor megkérdezem mi történt válaszuk általában nem más választ kapok, mint:
- Ez meg fog történni?
- Menj innen!
- Biztos nem vagy varázsló?!
- Te honnan jöttél ?
Vagy a leggyakoribb,amikor nem is mondanak szavakat : Ááááááá !! Uh!! Jajj!! O-ó!!
Egyszer elmenetem egy pszichológushoz, mert nem értettem -nem sok 13 éves tudná ép ésszel feldolgozni mi a franc történik és miért nem mernek a szemébe nézni?!-. A doki nem mondott semmit első nap csak annyit, hogy jöjjek vissza másnap. Vissza is mentem. Ekkor jöttem rá mindenre. A reakciókra, anya túlzott féltésére, apa lelépésére.
Ez volt a válasz mindenre.
A hír nem volt más mint, hogy Orákulum vagyok.
Ami annyit jelent, ha valaki a szemembe néz lát élete hátra lévő részéből egy képkockát/jelenetet.

   Mikor Max szeme levándorolt az enyémről összekulcsolt kezünkre éreztem, most valami nagyon fontosat fog mondani.
- Jade, ez mi volt?! - kérdezte azt amit én pontosan vártam.
- Egyszerű, csak elmondani nehéz... -fújtam egyet.